Kincskereső délután
Minden évben kicsit nehéz a nyári szünetről visszatérni, ezért mi, tanárok is próbáltuk ezt az alkalmat a lehető legjátékosabbra szervezni, hogy kedvet csinálva a gyerkőcöknek, újra összerázzuk őket. Amíg a szülők a beiratkozással foglalatoskodtak, addig mi egy kincskereső játékra invitáltuk csemetéiket. Négy csoportra osztottuk be őket: a piros, zöld, kék és narancs csapatokba, amelyek mindegyikét egy rangidős csapatkapitány vezette. Négy célállomásunkon kellett kiállniuk a próbákat, hogy cserébe megkapják a kincset rejtő rejtekhely megfejtésének egy-egy darabját. Volt, ahol verset kellett szavalniuk, a második állomáson activity-vel kellett csapattársaikat a megfejtés irányába terelniük, megint tovább menve csavaros találós kérdésekre kellett választ adniuk, nálam pedig egy ismert népdal hiányzó részleteit kellett pótolniuk, ami után közösen elénekeltük a népdalt és tanultunk mellé egy tánclépést is.
Bizton állíthatom, hogy mindenki élvezte a kincskeresést és a tanévre hangolódva távoztak a gyerekek, a megérdemelt svájci csokival a zsebben. Hogy a szülők se maradjanak ki a finomságokból, az egyik önkéntesünk remek nutellás sütijeit fogyasztottuk el uzsonnának. Ezt a szép hagyományt, reméljük, minden évben tovább viszik majd az oktatók!