24 óra múlva ilyenkor már repülök hazafelé, kicsit több mint 9 hónapnyi szinte feldolgozhatatlanul sok szép élménnyel a hátam mögött. Tényleg annyi mindent kéne még elmondanom, annyi mindent lehetett volna még csinálni, de ennyi idő adatott és minden jónak vége szakad egyszer, arról nem is beszélve, hogy bármennyire is szép volt a Kaliforniában töltött idő, kimondhatatlanul hiányzik a családom, a barátaim és a régi életem. Két helyen meg még nem lehetünk egyszerre a tudomány mai állása szerint. Ez az egész ellentmondásos furcsa érzés igazából csak az elmúlt nap tört rám, eddig nem volt időm merengeni az idő múlása felett annyi minden történt az utolsó napokban.
A sikeresen lezajlott majális után két héttel került sor a San Fernando Völgyi Magyar Református Egyháznál működő Reményik Sándor Keresztyén Magyar Iskola szokásos év végi jótékonysági báljára. Annak ellenére, hogy a rendezvény időpontja egybeesett az amerikai Memorial Day ünnep hosszú hétvégéjével, rövid idő alatt elfogytak az asztalok, sokkal többen jelezték részvételüket mint az előző években. Úgy látszik sokan szívügyüknek érzik a magyar oktatás támogatását. Az idén befolyt adományokból az iskola egyik tanterme lesz felújítva, kibővítve, hogy szeptembertől még jobb körülményeket tudjunk, illetve akkor már nélkülem, szóval tudjanak biztosítani a magyar iskola kisdiákjainak. Ez a célkitűzés, az önzetlen támogatóknak köszönhetően, meg is fog valósulni.
Amellett, hogy a bál, mint jótékonysági rendezvény nagyon sikeres volt, még a hangulat is kiválóra sikeredett. Nagytiszteletű Jakabffy Zsolt lelkipásztor rövid megnyitója után, először a meglepetés következett, az iskola tanulói nagy örömére! A színpad szélén álló dobozból kipattant - azaz kipattant volna, ha szegénynek nem zsibbadnak el a lábai a várakozástól - Laci bácsi (Kálmán László) tavalyi Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas kollégám! A tantestület és a szülők ajándéka volt ez, mivel tavaly év végén Laci bácsi már nem lehetett itt, ezért meglepetésből kiutaztatták a bálra és az év végi piknikre. Volt nagy öröm és sivalkodás!
Ezek után a Tóth Tibi bácsi által koreografált tánc következett, az iskola Rontó-bontó néptánccsoportja előadásában. A leányok üveggel a fejükön, a fiúk botokat pörgetve, dobálva táncoltak. Én, aki vasárnaponként voltam olyan szerencsés, hogy az első lépésektől figyelhettem őket, ahogy készülnek, lenyűgözve néztem a magas színvonalú produkciót. Emlékszem, amikor januárban üveg helyett könyvekkel kezdték a gyakorlást. Hosszasan sétálgattak az udvaron, a könyvek meg potyogtak, a teremben meg nem lehetett megmaradni a zajtól, amit a fiúk botjai okoztak, ahogy koppantak a parkettán. Most pörögnek, forognak, dobálják és minden mozdulat, minden lépés a helyén. Őszintén megemelem a nem létező kalapomat ezek előtt a gyerekek előtt! Tavasszal annyi feladatot kaptak, ami önmagában bőven elég egy hasonló korú diáknak, nemhogy úgy, hogy ez csak egy vasárnapi iskola. Hét közben az amerikai iskolában is meg kell állniuk a helyüket, vasárnap, pihenés helyett pedig néptáncot, színdarabot, rockoperát tanulnak be és még egyéb műsorokban is feladatokat kapnak! A jutalom természetesen a hatalmas ováció és az ütemes taps volt. Ismét nagy sikert arattak!
A jó hangulatról a finom vacsora után a Los Angeles-i magyarság kedvenc szórakoztató muzsikusa, Baky Józsi gondoskodott. Sokáig ropták a táncot kicsit és nagyok, volt vonatozás és minden más, ami egy jó hangulatú mulatság elengedhetetlen kelléke!
A következő héten, egy jó hangulatú pikniken búcsúztatták el az idei tanévet és engem is.
Azért mielőtt belemerültem volna a búcsúzkodásba, még szerepeltem a Magyar Házban, Arany János születésének 200. évfordulójára rendezett előadáson és vasárnap a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, Trianon gyászos évfordulójára emlékeztünk a Főkonzulátussal és az Egyesült Magyar Házzal. Méltó és szép megemlékezés volt, kiváló itteni művész barátaimmal, Antal Tímeával, Peti Peterdi Rékával, Tóth Kingával és kiváló barátommal, mentorommal Nt. Jakabffy Zsolttal. Az elmúlt 9 hónapban sok közös fellépésünk volt, hol itt, hol ott, külön-külön. Most ezen a napon összefogtunk és közös műsorral a San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház és az Egyesült Magyar Ház, a Szoboszlay Sándor Dél-Kaliforniai Színház közös munkájával emlékeztünk egykori szép országunkra. Közösen! Ki Erdélyből, ki Partiumból, ki Amerikából, ki Csonka-Magyarországról érkezett, hogy tehetségével szolgálja a közös célt!
Hadd fejezzem be úgy, ahogy kezdtem, Nyerges Attila soraival:
„Hogy történjen bármi, amíg élünk, s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!”
Isten veled Kalifornia!
