Bár az október 6-ai eseményekről nem nagy és ünnepélyes keretek között emlékeztünk meg, de minden tanfolyamon szó esett azon a héten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről - a helyeik szerint az október ezért a legszomorúbb hónap: két ünnepünk is van, de mind a kettő tragikus.
Az október 23-ai megemlékezést előrehozva, október 20-án tartottuk a helyi színház kistermében (SCAR), nagyjából nyolcvan ember részvételével. A megemlékezés ezúttal nem csupán az októberi eseményekről és a hatvanadik évfordulóról szólt, hanem a magyarok Jaraguába érkezésének 125. évfordulójáról is.
Elsőként – a brazil és a magyar himnusz felcsendülése után – a városi kórus adott elő, többek között magyar népdalfeldolgozásokat, majd Valerio Roming beszélt a magyar történelemről, arról, hogyan csúcsosodtak ki végül az események a forradalomban. Az előadást interaktív elemekkel tarkította, a nézőközönség is kapott feladatot, nagy hatást tett a közönségre. Úgy gondolom, mindenki megértette a történelem és az emberek mozgatórugóit. Az ő számukra ez különösen fontos volt, hiszen őseik 1956-ra már bő fél évszázada elhagyták az anyaországot.
Ezt követően két tanítvány – Laís Felippi és Denise Henn – adták elő Radnóti Miklós: Tajtékos ég című versét magyarul és portugálul. Ez volt az első alkalom jó ideje, hogy nagy nyilvánosság előtt ismét helyi, brazil ajkakról hangzott fel magyar vers.
Az ünnepség második felében Sidnei Marcelo Lopez, helyi történész beszélt a Jaraguá-i magyarok érkezéséről, a kolónia megalapításáról, viszontagságairól. Arról, milyen összetartó, egymást segítő közösség voltak, s maradtak az évek folyamán. Végül a Dunántúl néptánccsoport bemutatója zárta az eseményt.
Úgy gondolom, összességében megerősödött összetartozás-érzéssel, magyarságtudattal, büszkén hagyta el mindenki a színházat.
Október 23-án pedig, a helyi magyar közösség hat tagja utazott Sao Paulóba, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében, ünnepélyes keretek között tegyen állampolgársági esküt. Mindegyikük részt vett a helyi Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasok óráin, így tulajdonképpen egy tanulási folyamat közös, fontos állomásának lehettünk tanúi. Nem mondható, hogy ezzel lezárult volna egy folyamat, hiszen mindannyian lelkesek, folytatják tanulmányaikat, hogy minél jobban és minél többet ismerjenek meg annak az országnak a kultúrájából, melynek immáron ők is állampolgárai lettek.
