A november 1-jén, Mindenszentek ünnepén bemutatott szentmisén Varga János, a Pázmáneum rektora Gyémánt Nikolett Odafenn című versének visszatérő soráról – Nézd! Odafenn – azt mondta: ez üzenet számunkra, hogy emeljük fel tekintetünket, nézzünk fel a magasba, azokra, akik oda eljutottak, és arra, ami ott ránk is vár. Ennek a vonzásában tegyük meg mindazt, amit tennünk kell és amit tenni tudunk, imádkozzunk jámbor módon és kegyesen, és szolgáljuk békésen a Mennyei Atya szeretetét, amennyire csak az erőnkből telik.
November 2-án, Halottak napján a meggyújtott húsvéti gyertya fényénél, öröménél és reményénél emlékeztünk meg elhunyt szeretteinkről és imádkoztunk lelkük üdvéért a Pázmáneum kápolnájában. Szentbeszédében Varga János rektor ez alkalommal Babits Mihály verssorait idézte: „Mindenszentek: hideg ősz / bolyg a szellem fázva, / fázó népség temetőz / sírokon gyertyázva. / Jaj, az év temető, / mindennap egy holt, / minden napra minden éj / ráírja, hogy: Volt.” A mi hitünk azt vallja – tette hozzá –, hogy aki volt, az van, aki élt, az él, részesedik az örök életből a Jóisten rendelése szerint. Éppen ez adja a felelősséget és a reményt nekünk, még itt élőknek, és éppen ez indít arra, hogy buzgón imádkozzunk a holtakért, hiszen hozzánk tartoznak, velük egy közösséget alkotunk. Hisszük, hogy egykor nemcsak a Jóistent látjuk színről színre, hanem akkor és ott újra találkozunk szeretteinkkel, barátainkkal, mindazokkal, akik előttünk járták az élet útját. Ez a találkozás ünnep lesz, a tökéletes szeretetnek és a végtelen örömnek lesz a nagy pillanata – fejtette ki Varga János atya.
November 4-i gyásznapunkon este minden korábbinál több hívő gyűlt össze a Pázmáneum kápolnájában. Ezúttal is lelket megérintő volt a húsvéti gyertya fényénél hallgatni rektor úr szavait, aki az evangélium gondolatát – „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van” – így magyarázta: ez arra a végső lakóhelyünkre, földi életünk utáni sorsunkra, örök életünkre vonatkozik, amely mindennél fontosabb számunkra. Higgyünk Istenben, higgyünk Jézusban, abban, hogy Ő a történelem ura és a világ megváltója, és ebben a hitben tegyünk meg mindent, amit megtehetünk. A fájdalom és a gyász mellett szükséges, hogy ott legyen a szívünkben a bizakodás és a keresztény hit reménye, hogy a jó legyőzi a rosszat – zárta szentbeszédét Varga János atya.
Az egyetemes könyörgésekben az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének fájdalmas napján a hősökre és az áldozatokra emlékezve fordultunk bizalommal Mennyei Atyánkhoz. Hálásan megemlékezve XII. Piusz pápáról, aki három enciklikát és két rádiószózatot is közzétett 1956 őszén a magyarok ügyében, kértük, hogy az egyház Ferenc pápa vezetésével bátran kiálljon az igazság és a béke ügye mellett és szolgálja a népek javát és boldogságát. Tisztelettel emlékezve az ’56-os népfelkelés hőseire, kértük a Mindenhatót, hogy adjon nemzetünknek ma is bátor és tettre kész állampolgárokat, akik készek tenni a magyar népért, annak függetlenségéért és jövőjéért. Az emlékezés kötelezettsége mellett kértük, adjon a társadalomban és a nemzetközi életben is kiengesztelődést és békét nemzetünk tragédiájának feldolgozásához, és segítsen minket, hogy tanuljunk a történelmi eseményekből. A forradalom minden túlélő áldozatára Isten áldását kértük, és azt, hogy ők és utódaik is szívükön viseljék a magyarság sorsát és méltóan szolgálják nemzetünk ügyét. Kértük, jutalmazza meg irgalmassága szerint jócselekedeteikért és életáldozatukért mindazokat, akik az igazságért, a szabadságért a szeretet legnagyobb jelét adták: életüket áldozták. Végül azt kértük, a széles körű emlékezés erősítse meg nemzettudatunkat és elkötelezettségünket, segítsen minden magyart, hogy ne szűnjünk meg a magunk és a mások javára fáradozni a jövőért.
Gyertyáink fényétől, örömétől és reményétől november 4-én ezeket a fohász-gondolatokat küldtük Odafenn-re, mert bizony ma is nagy szükség van a hazánkért küzdeni képes bátor hazafiakra…
