Megrázó, korabeli felvételekkel indult a megemlékezés, kísérő zeneként Beethoven Egmont nyitánya csendült fel.
A műsor szerkesztője és moderátora, Szarvas Erzsébet, lelkipásztori munkatárs köszöntötte a megjelenteket, majd közösen elénekeltük a Himnuszt.
Soltész Miklós államtitkár ünnepi beszédéből pár gondolatot idézek: „1956-ban „nem álltak ki mellettünk” a nagyhatalmak, ezzel „a mi akkori életünket” megpecsételték. Lánctalpakkal, de „beszivárgással” is lehet megszállni más népeket. A történelem az utóbbira már a magyar történelemben is adott példát 1541-ben, amikor a törökök beszivárogtak Buda várába, majd belülről foglalták el azt. Kísértetiesen hasonlít ez a történet Európa mai helyzetére, hiszen "ezt a beszivárgást éljük meg most is".”
A műsorban a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség csoportjaihoz tartozó gyermekek, cserkészek, felnőttek, és a közösséghez tartozó helyi magyar művészek vették ki a részüket, 4 évestől a 70 évesig. A moderátor az 1956-os események főbb pontjait ismertette, amit egy-egy odaillő vers vagy komolyzenei darab, illetve népdal kötött össze. A megemlékezés zárszavaként Tordai-Lejkó Gábor, főkonzul úr üdvözölte a közönséget és köszönte meg az egyházközség vezetőinek a szép szervezést. Végül Merka János atya invitálta a jelenlévőket egy állófogadásra, majd végezetül elénekeltük a Szózatot.
Mint ösztöndíjas, én is kivettem a részem a feladatokból: meghívó, műsorterv, média háttérmunkák szerkesztése és versszavalás volt rám bízva, valamint az állófogadás lebonyolítása. Így beleláttam, mint szervező és szereplő, hogy egy ilyen ünnepség összeállítása és levezénylése milyen aprólékos és hosszadalmas munkát igényel. Az egyházközség vezetői precizitásukkal igazán méltó műsort állítottak össze. A visszajelzések alapján a megemlékezés szép, precíz, kegyelet teljes volt. Öröm volt számomra ösztöndíjasként a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség tagjaival együtt ünnepelni, fejet hajtva magyarnak lenni.