Október elsején, déltől a Seattle-i cserkészcsapat és a magyar iskola diákjai közösen szerveztek egy kerekasztal-beszélgetést, ahol az 56’-os menekültekkel találkozhattak a fiatalabb generációk. A beszélgetésen hét, 1956-ban otthonát hátrahagyó személy vett részt. Számomra meglepő volt és nagyon kellemes csalódást okozott, hogy a hallgatóság életkorilag igen széles skálát ölelt át. A legifjabb, még totyogó kis embertől, a már idős korban lévő, sok mindent megtapaszt nyugdíjasokig minden korosztályból található volt érdeklődő szempár. A beszélgetés előtt levetítettek egy 1950-es évekből való videót, amin az akkori Budapest helyszíneit mutatták be. Több idősebb személy is könnyes szemekkel nézte végig a kisfilmet, és az arcukon látszódott az emlékék kellemes, olykor kellemetlen felvillanása. A beszélgetést Orbán Csaba, a Seattle-i cserkészek vezetője vezette le. Szívszorító történeteket hallhattunk az 1956-os történésekről és az azt megelőző időkről. A gyerekek nagyon érdeklődőek és kíváncsiak voltak minden 56’- os esemény mozzanatára. Sokat hallhattam történelem órákon, emlékműsorokon, hogy mi is történt Magyarországon, Budapesten 1956. október 23-án, de egyiket sem éreztem ennyire igaznak, megtörténtnek, mint ahogyan a Seattle-ben élő menekültek meséltek róla. Érdekes, hogy ilyen távolra kellett utaznom az otthontól, hogy ezekkel az emberekkel találkozhassam és átérezhessem, amiket a haza távolságáról meséltek. Számomra nagyon megragadó pillanata volt a beszélgetésnek, amikor Szablya János, aki 1956-ban 2,5 éves volt és még is emlékszik mozzanatokra, így írta le emlékeit: „A legfontosabb dolog, amire emlékszem, hogy a színek milyenek voltak. Szürke, zöld, barna. Semmi sem volt, ami feltűnő volt. Amikor tudtad, hogy minden jó volt, akkor színeket lehetett látni. A nők pirosat, kéket, mindenféle színt hordtak, de abban a percben, ahogyan valami probléma történt, minden barna lett, minden zöld lett, minden szürke lett.” A gyermekek saját készítésű ajándékokkal köszönték meg, hogy életük talán legnehezebb időszakát ennyi emberrel megosztották az 1956-ban Magyarországról elmenekült, és jelenleg Seattle-ben lakó túlélők.
Október másodikán a Seattle-i magyarság életében egy igen fontos eseményre került sor. Szablya Ilona, Washington, Oregon és Idaho Állam tiszteletbeli konzulja ünnepélyes keretek között 23 év önzetlen szolgálat után átadta munkáját Pearman Katalinnak. Az ünnepséget Szablya Ilona nyitotta meg. Köszöntötte a résztvevőket, ismertette Katalin munkáját és egy szimbolikus ajándékkal -ami egy 1956 60. évfordulójára készült lyukas magyar zászló volt - átadta a konzuli munkát Katalin részére. Ezt követően Vankova Zsuzsanna, a Washingtoni Magyar Amerikai Szövetség elnöknője ismertette Szablya Ilona életútját és munkáját. Méltó beszéd volt, amely több embert is meghatott. Mindenki hálás szívvel mondott köszönetet Ilona két évtizedes munkájáért. A beszédeket és a tisztség átadását koccintás és egy magyar ételekből készült fogadás és kötetlen beszélgetés követte. Az eseményt egy vonós-négyes koncertje zárta. Úgy gondolom, a felemelő ünnepség méltó zárása volt a komolyzenei koncert. Pearman Katalinnak ezúton is gratulálok, és kellemes munkát kívánok!
