Útinapló egy svédországi turnéról
A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége szervezésében nyílt lehetőségem egy Cseh Tamás dalaira épülő március 15-i megemlékező műsorral körbeutazni Svédországot, és nyolc egyesületnek bemutatni egy rendhagyó előadást. Az alábbiakban beszámolok a műsorról és az út tapasztalatairól.
Finoman szólva nem magától értetődő Cseh Tamás dalaiból március 15-i emlékműsort szerkeszteni. E merész kombináció nem is az én fejemből pattant ki, hanem a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének elnökééből, Bihari Szabolcséból – tőle kaptunk Deák Juli fuvolaművésszel felkérést egy ilyen műsor elkészítésére és előadására.
Mivel egyáltalán nem áll messze tőlem a műfajokkal való kísérletezés, elvállaltam a feladatot és elkezdtem felkutatni, hogy mi lehet 1848 és Cseh Tamás közös pontja, amiből ki lehet indulni. Arra jutottam, hogy ez a közös pont abban állhat, hogy Cseh Tamás, semmi kétség, krónikás volt. Elődeihez, Tinódi Lantos Sebestyénhez vagy akár Petőfihez hasonlóan ő is versbe szedve, énekszóval hozta vitte a híreket országszerte.
Krónikái azonban nem olyan ténybeli eseményekről számolnak be, mint például Eger várának megvédése, vagy épp az 1848-as forradalom, hanem a magyarság különböző rétegeinek mindennapjairól adnak hírt. Számos dala felér egy mikrotörténelmi tanulmánnyal, melyek a magyar lélek és történelem hol derűsebb, hol lidércesen nyomasztó mélységeibe engednek betekintést.
Az életműből olyan dalokat válogattam ki, amelyek a mélyben arról szólnak, milyen a magyar szabadság, milyen a haza. Ezeket a dalokat hangszereltem meg gitár-fuvola-ének felállásra. Bár volt bennem némi tartás attól, hogy vajon működni fog-e az előadás, tekintve, hogy nem egy klasszikus március 15-i műsort vittünk körbe az országban, de örömmel tapasztaltuk, hogy a közönség értette és szerette a dalokat, és mindenhol sikerült igazán ünnepi hangulatot teremteni.
A műsor alapanyagát (magukat a dalokat) igen változó mértékben ismerte a közönség, Ljungbyban például szinte senki, Lundban ellenben szinte mindenki. Utóbbi városban egy Cseh Tamást még személyesen ismerő hölgy ráadásul egy külön kis előadással is készült a 70-es évek budapesti underground kultúrájáról.
Nagyon jó élmény volt az országos szövetség más egyesületeit is megismerni, és beszélgetni a déli és nyugati régió magyarságával. Kristianstadban Molnár Gergely látott vendégül minket, aki rengeteget mesélt egy számunkra addig ismeretlen eseményről, az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciusról. Szavainak komoly súlyát olykor-olykor még felidézi emlékezetem.
Lundban és Malmöben a fellelkesült közönség ráadást is kért, amit minden további nélkül meg is kapott. A ljungby-i közönség, bár nem igazán ismerte a dalok műfaját, szintén igen elégedett volt a műsorral, mellyel egy vezetőségi ülés hangulatát is sikerült megalapoznunk. Halmstadban a SMOSZ alelnök, Vass Attila vendégszeretetét élvezhettük.
Nála többek között arra is fény derült, hogy a sepsikőröspataki székely bácsi és a 70-es években Székelyföldre került fekete bőrű legényke között lezajló legendás párbeszédnek, amit én hallomásból ismerek és hosszú évek óta mesélek ennek annak, házigazdánk szem- és fültanúja volt, és megerősítette, hogy a történet úgy zajlott, ahogy én is ismertem.
Bácsi: Hát te meg mi vagy? Emilke, a fekete székely: Én székely vagyok. Bácsi: Akkor én mi vagyok…
Göteborgban volt talán a legnehezebb áttörni a közönségen, elég idős társaság gyűlt össze, és eleinte kissé összevont szemöldökkel figyelték a műsort, de az előadás előrehaladtával egyre több mosolyt fedeztem fel az arcokon, és a végén itt harsant fel leghangosabban a Himnusz.
Jönköpingben volt a legnagyobb a fiatalok aránya a közönségben, különösen jó volt ezt látni.
Végül Stockholm volt az utolsó állomás, itt is gyűlt össze a legnagyobb létszámú közönség, melyben jelen volt a nagykövet asszony is, aki köszöntőt mondott, és szintén elismerő szavakkal nyilatkozott az előadásról.
Összességében a visszajelzések alapján sikerült egy gondolatébresztő és szórakoztató megemlékező műsort összeállítani.
