„
Megkapja mindenki mindazt, ami jár!” -hangzott fel több alkalommal a darab egyik kulcsmondata. S valóban így volt. Kemény munka előzte meg a bemutató előadást. Az augsburgi misszió színjátszóköre egyéves munkájának a gyümölcse hosszú hónapokon keresztül érlelődött. A színjátszó csapatunkat fiatal lányok, felnőtt, dolgozó, családjukat ellátó nők, férfiak, anyák, apák alkotják.
Munka mellett a hétvégék nagy része a próbák, a szövegek memorizálása, az olvasópróbák végeláthatatlan sorából állt. Órákat töltöttünk együtt egy-egy próba alkalmával: Matyi, édesanya, Dudás Dániel, István, Márta, Róza, Gizella, és a libuskák bőrébe bújva. Rendezőnk, Lanner Katalin és kedves párja – Lanner Christian, aki hang- és fénytechnikusunk is - Münchenből érkeztek, és hihetetlen energiákat mozgattak meg a sikeres produkcióért.
Díszletünket a palota „csodálatos, félig álló homlokzatával” Brencsics-Király Dóra festette meg, Kürtössy Tibor profi videófelvételt készített az előadásról. A libák táncos koreográfiáját Lanner Katharinának, a népszerűsítést célzó plakátot pedig Lanner Cornéliának köszönhetjük. Igazi csapatmunkával született meg a produkció egésze. Szoros összefogással, mindenki beletette tudása legjavát.
Fáradtság és lendület. Türelmetlenség és empátia. Kacaj és komolyság. Nevetés és sírás…Felváltva, vagy karöltve, önállóan, vagy együttesen, de jelen voltak próbáinkon, el nem hagytak bennünket. Mindezekkel megtapasztaltuk, és átéltük a közös munka, és az együtt töltött idő siker- és árnyoldalát. A fejlődés megtapasztalásának sikerélményét, a közös alkotás ízét és zamatát is. S valóban végül megkaptuk mindazt, ami ennek fejében járt. A befektetett munka meghozta gyümölcsét. A sikert. A szeretetet. Az örömöt.
A siker egyik titka a közös célban, munkában, élményben gyökerezett. A másik titok a témában keresendő. A jelenkor problémáira, kihívásaira általános szituációkat, helyzeteket teremtett a darab minden egyes jelenete. Gyermekeink sok időt töltenek a kütyüikkel? Hát persze. Hatással van a családon belüli kapcsolatokra? Naná! Meg kell küzdeniük gyermekeinknek a bántalmazással, kiközösítéssel? Sajnos igen.
Jellemző korkép a megfelelési kényszer, az érdekkapcsolat? Pláne. De le kell tennünk a voksunkat a szülő iránt érzett őszinte tisztelet és szeretet mellett? Mindenképpen. Az emberi méltóság, a tartás, a kitartás, az őszinteség azért mégiscsak az ember jellemének az értékmérői. Hát, akkor ezt az üzenetet közvetítse ki-ki a maga eszközével!
Mi ezt megtettük az ízlés határát megtartó iróniával tűzdelt párbeszédekkel, gesztusokkal, mozdulatokkal, mimikával. S a közönségünk értette, megtalálta a kapcsolódási és azonosulási pontokat saját életében.
A karakterek sokszínűsége és hiteles megjelenítése mindenképpen fenntartotta a közönség aktív figyelmét és érdeklődését.
Így a szegény, nehéz sorsú Matyi, akinek szerető, türelmes, bölcs édesanyja kiállt az általa képviselt értékek mellett, és ezekre folyamatosan oktatta fiát, de az öntelt, agresszív, módos Dudás Dani és a megfelelési kényszerrel küzdő sleppje is, akik gyávaságukat az erős árnyékában kiválóan leplezték, vagy éppen az általuk lenézett Márta, Dani húgának jelleme, akiben a rosszindulat írmagja sem lakozott és persze a hűséges, szeretni való libák, akik minden félelmüket leküzdve követték Matyit, játszótársukat.
Mindezek mellett a zenei betétek, a libák éneke, tánca is magával ragadta a nézőket. A darab üzenetének komolysága mindvégig fennmaradt, de oldotta, fűszerezte könnyedségével, játékosságával. A vicces, humoros párbeszédek mosolyt csalogattak az emberek arcára, és apró, halk kacajt a lelkük zugából.
A színészcsapat pedig vette a jelzéseket a nézőtérről. Éreztük a megértést. És ez olyan energiákat szabadított fel bennünk, amelyek a játék maximumát hozta ki belőlünk. Egy-egy pillantással, elejtett mosollyal jeleztük egymásnak, hogy sínen van minden. Amit közvetíteni szerettünk volna a színpadról, az szépen árad a néző és hallgatóság felé kortól és nemtől függetlenül.
Sokat kaptunk, és adtunk egymásnak ezzel a darabbal, ebben a folyamatban és ezen az alkalmon. Erős, alkotó, együtt gondolkodó közvetítő és befogadó közösséget adtunk, és kaptunk. Szeretetet, kölcsönös elismerést, figyelmet, ami egy kézfogásban, ellopott tekintetben, vagy éppen szeretetteljes ölelésben mutatkozott meg.
De egy színházi előadás elégedettségi fokát mégiscsak a taps jelzi. És ebben is volt részünk. Ezt is megkaptuk. A szűnni nem akaró vastapsot. Így hát azt gondolom, hogy a valódi, igazi siker titkát az idézett kulcsmondat fejezi ki leginkább, és összegzi egy mondatban: megkapta mindenki, mindazt, ami járt!
A napot állófogadással, és az azt követő közös ebéddel zártuk, amit missziónk szervezett számunkra családtagjaink társaságában. A jó, magyar gulyás illata belengte szép lassan az egész termet, csiklandozta a szaglószervünket, hogy ellenállhatatlan vágyat érezzünk az ínycsiklandozó falatok után. A gulyás nem önmagában érkezett, hanem desszert társaságában, finom túrós rétes alakjában.
De az ünnepi, megterített asztalt ékesítette a libatorta, amelyet csoportunk egyik lelkes fiatal tagja készítette el meglepetésünkre, de helyet kaptak a finomabbnál finomabb torták, sütik, amelyek szintén közösségünk szorgos keze munkáját dicséri. Hálásan köszönjük missziónk minden segítőjének azt a figyelmet és gondoskodást, amellyel megkoronázták ezt a napot, ezt a csodás, örömteli együttlétet!
Jövőre is vezérelje csapatunkat az idei darab mottója: kapja meg mindenki, mindazt, ami jár! Az idei előadással egyszer már beváltotta Matyi az ígéretét, de még kettővel tartozunk! Vagy lehet, hogy még többel…?
