Hagyományos disznótoros mulatság a stuttgarti magyarok szervezésében

/ Horváth Boglárka /
horvath.boglarka képe
2025. január 18-án Plieningenben gyűltek össze a Stuttgartban élő magyarok hagyományos disznótoros mulatságukra. Az esemény nemcsak a magyar gasztronómia remekeiről szólt, hanem a közösségi élményről, a hagyományok ápolásáról és a jókedvről is. A gyerekeknek délutánra gyermektáncházzal, népi énekekkel készültek a szervezők, az est folyamán felléptek a Csöbörcsök Néptáncegyüttes táncosai.
a szervezők és a délvidéki Fokos zenekarbalázstelki táncokgyermek táncházflyer

A disznóvágás hagyományaihoz híven a program előkészületei már jóval a disznóvágás előtt megkezdődtek: összeállt a csapat, ki-ki a beszerzésért, a szúrásért, a feldolgozásért, az ételek elkészítéséért, a programért, a büféért volt felelős. Január 18-án már hajnalban kezdődött a munka; sokan sokat tettek azért, hogy a délutáni kapunyitásra minden készen álljon.

A vendégek 16 órától érkeztek a mulatságra, akiket megterített asztalok és ínycsiklandó illatok fogadtak. 17 órától a gyerekek vehettek részt a számukra tervezett táncházi foglalkozáson. Többek között a „Daniéknál a legények” vagy a „Mély kútba tekintek” népi dalok és játékok mellett néhány moldvai tánc alaplépéseivel is megismerkedtek a legkisebbek.

A vacsorát követően a stuttgarti Csöbörcsök Néptáncegyüttes táncosai léptek színpadra, akik balázstelki táncokat mutattak be. Bemutatójuk nagy sikert aratott, majd a közönséget is bevonták a mulatságba, hiszen a táncosok „kedvcsinálója” után következett a moldvai táncház, később pedig a szatmári tánctanítás.

Két táncosnak azért is volt különleges a január 18-i dátum, mert ekkor ünneplik születésnapjukat. Az est folyamán őket is köszöntötték a vendégek, táncosok: közös énekléssel, tortával és palatkai táncokkal.

A délvidéki Fokos zenekar egész nap biztosította a jó hangulatot: már reggeltől zenéltek, így az előkészítő munkákban résztvevők is jó kedvvel végezték a feladatokat. A vendégek érkezésekor, a vacsora alatt is muzsikaszó hallatszott; a gyerektáncház, a táncbemutató, a születésnapi köszöntések, illetve az esti táncház elengedhetetlen eleme volt a népzene, melyet ez a nagyszerű banda szolgáltatott.

Köszönjük mindenkinek, aki munkájával hozzájárult az idei disznótoros mulatsághoz. Reméljük, hogy jövőre is találkozunk!