Látogatás az ENSZ New York-i főépületében
Mesélték gimnáziumi történelemórán, olvastam politikatudományi gyakorlaton, előadást tartottak róla nemzetközi szervezetek működéséről szóló egyetemi szemináriumon… Tudtam, hogy létezik, láttam képeket, megtanultam létrejöttének és eredményeinek teljes történetét, mégis túl távolinak tűnt fizikai valója.
Soha nem gondoltam volna, hogy egy nap az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) teljes épületét bejárhatom és a tanácstermeiben ülhetek. Az élet azonban nagy játékos, és egy olyan labdát dobott, amit csak elkapni lehetett!
Egy ismerősön keresztül sikerült kapcsolatba kerülnöm a magyar ENSZ-küldöttség egyik tagjával, aki rendkívül készségesen körbevezetett az épületben, miközben mesélt a szervezet munkájáról és a magyar delegációról. Február 17-én reggel fél 9-kor, pisztáciás kávémmal a kezemben csodáltam a főépület monumentalitását.
A 7 hektáros terület az East River partján fekszik, melynek közepén magasodó toronyház üvegén vakítóan szikráztak a napsugarak. Előtte büszkén lengedezett az ENSZ hivatalos logóját ábrázoló világoskék zászló, de a 193 tagország nemzeti lobogójának nem kellett kiállnia a szél erejét, aznap ugyanis nem ülésezett a Közgyűlés.
Komoly, a reptérihez hasonló biztonsági átvilágítást követően besétáltunk a különböző békét szimbolizáló szobrokkal díszített kertbe. Mint később kiderült, a zöld pázsit kiváló helyszínt biztosít az indiai küldöttség jógaóráihoz. Ez a fajta sport soha nem tartozott a kedvenceim közé, de lehet, hogy az indiai külügyminiszter melletti szőnyegen tennék egy próbát, hátha megszeretem. Amint elkészült a fényképpel ellátott egyedi belépőkártyám, máris a főépület fogadótermében találtam magam.
Elegáns, de viszonylag minimalista stílusban berendezett folyosók vezettek a különböző szekciók tanácstermeihez. A falakat a tagországok legkülönbözőbb adományai és dísztárgyai ékesítették – a kínai szőnyegtől, a szaúdi arany pálmafán keresztül, a magyar herendi porcelánvázáig.
A keleti blokk lounge részéből lélegzetelállító kilátás nyílt Brooklyn felhőkarcolóira és az East Riverre. Minden szinten külön biztonsági ellenőrzésen mentünk át, miközben antik, faburkolatú liftek szállítottak fel s alá. Hozzá kell tennem, hogy az épület csak részben akadálymentesített.
Rákanyarodva a világszervezet működésére, érdemes tudni, hogy az ENSZ határozatai közül kizárólag a hágai Nemzetközi Bíróság és a Biztonsági Tanács döntései kötelező érvényűek. A Közgyűlés csak irányelveket hirdet a többség akarata szerint.
Az ENSZ legfőbb szerve az 5 állandó (Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Kína, Oroszország) és 10, két évre választott tagból álló Biztonsági Tanács (BT). Látogatásunk napján is üléseztek, így abba a terembe éppen csak bekukucskálhattunk az ajtóból, de az üvegcsarnokban a tagországok zászlói között nézelődve elsétált mellettem az ülésre tartó francia külügyminiszter.
Túránk során ellátogattunk több szekcióülés-terembe, amelyek nagyrészt egy kaptafára készültek: technikai állás, az ENSZ hat hivatalos nyelvének (angol, arab, francia, kínai, orosz, spanyol) egy-egy tolmácsfülkéje, delegált képviselők félköríves elrendezésben bőr- vagy kárpittal borított székekben.
Minden országból egy képviselőnek van joga felszólalni, és egy segítő kísérheti el az ülésre, aki közvetlenül mögötte foglal helyet. A termek stílusa eltért egymástól, de a puritán díszítettség megmaradt. A Közgyűlés ülésterme felé menet egy dolog igazán szembetűnő volt: a rengeteg természetes fény, amely beáradt a tömegpusztító fegyvereket bemutató rövid kiállításra a tágas folyosón.
Ezt követően elakadt a lélegzetem! Beléptünk a Közgyűlés aranyozott borítású óriási tárgyalójába. Abba a terembe, ahol minden év szeptemberében 193 ország képviselője dolgozik a globális békéért és az emberi jogok védelméért egy fenntartható környezetben.
Kétharmados többséggel döntéseket hoznak földrészeket érintő problémákról, anyagi és biztonsági kérdésekről. Korunk egyik legnagyobb világszervezetének padlószőnyeggel borított süppedős széksorai között percekig csak némán néztem a pódiumot, és az ott elhangzó beszédek súlyára gondoltam.
Vezetett túránk ezzel a végéhez közeledett. A kiléptető kapunál leadtuk a belépőkártyánkat, visszakaptuk az útleveleinket, és hálás köszönetet mondtunk készséges idegenvezetőnknek. Amerikai tartózkodásom alatt számos meghatározó élményben volt részem, de ez a látogatás az elsők között szerepel. Sokszor eszembe jutott, mennyivel könnyebb lett volna, ha ezt az államvizsga előtt láthatom. Talán erre szokás azt mondani: élő történelem…
