Az első kóruspróbán a hét lelkes alapító-kórustagból hét nem hitte el, hogy a próba végére egy kánont el fogunk tudni énekelni- a felvetést egy bátortalan (és titkon szkeptikus) mosollyal nyugtázták.
A próba vége előtt húsz perccel a kánon megszólalt.
A kórus elsősorban egyházi vonatkozású énekekkel fog szolgálni különféle gyülekezeti alkalmakon, ezenfelül népdal jellegű, hazafias énekekkel díszítjük majd a magyar ünnepek megemlékezéseit. A próbák egy időpontra esnek a Magyar Iskolában tanuló gyerekek foglalkozásaival, ennek oka az, hogy az éppen szabad, gyermekeikre váró szülők is részt vehessenek ezeken az alkalmakon.
A kórusban való éneklés egyik legfőbb pozitívuma, hogy szoros kapcsolatot teremt a résztvevők között. Az együtt éneklés alkalmával a tagok megtanulnak figyelni egymásra, megtanulják észrevenni és értékelni a „saját részüket az egészben”, telítődnek sikerélményekkel, egy hangként szólalnak meg, így együtt aratják le munkájuk gyümölcsét - a próbák, és fellépések alkalmával észrevétlenül is közösséggé formálódnak.
A Bocskai Kórus egyik célja tehát, hogy megteremtse egy új közösség kialakulásának lehetőségét, hogy még szorosabb kapcsolat alakulhasson ki az idősebb és a fiatalabb generációk között. Mindemellett kórusvezetőként célom az is, hogy a résztvevők egyénileg is megtapasztalhassák és megélhessék az éneklés örömét és lélekemelő erejét.
Kodály Zoltán szerint énekelni mindenki tudhat - egy esélytelen kihívásként kezelt, ámde mégis jól megszólaló kórusmű után az éneklők arcán a kezdeti, hitetlenkedő mosoly helyett végighúzódó büszke mosoly felülír minden ezzel kapcsolatos kételkedést.
