Az ösztöndíjasok feladata volt magyar programok szervezése, magyar énekek tanítása, a magyar lelkület erősítése a diaszpórában. A kisebbségben élők számára sokszor rengeteg erőfeszítést jelent, hogy magyarnak érezhessék magukat új hazájukban. Gyakran a nyelv megtartása is kihívás, különösen azoknál, akik már évtizedek óta elszakadtak Magyarországról, vagy akár már kint születtek. Több ösztöndíjas elmondta, hogy magyarok leginkább a második világháború és az 1956-os forradalom során kerültek távol szülőhazájukból. Érdekes, hogy Európában sok esetben fiatal, az uniós csatlakozás során kivándorolt családok képviselik a magyarságot. Számukra a kihívást a kultúra napi gyakorlata és ápolása jelenti.
A magyar identitás elsődleges meghatározója a magyar kultúra. Éppen ezért a legtöbb ösztöndíjastól ebben várták a segítséget a kinti magyar szervezetek. A néptáncoktatás, népmesetanítás, irodalmi találkozók szervezése mellett szinte mindenütt feladat volt a magyar nyelv ápolása. Minden földrajzi térség mást és mást tartogat a helyi magyarok számára. Közös azonban, hogy a legtöbb országban magukra vannak utalva magyarságuk megtartásában. A mikroközösségek feladatául marad, hogy gyermekeiknek továbbadják az örökséget és a legfőbb kötőanyagot, a nyelvet. Így a Kőrösi-ösztöndíjasokat mindenütt nagy szeretettel fogadták. Mi mindent tettek a hosszú hónapok során a kiküldöttek? A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány példa.
Kontár Noémi Svájcban egy könyv megírásában segédkezett, amely a város magyarságának történetét, pontosabban a Zürichi Magyar Egyesület életét, tevékenységét mutatja be. Szabó Viktória együttműködésével a genfi magyarok létrehozták a Genfi Magyar Kulturális Központot. Illés Erzsébet legnagyobb sikereként a „gulyásozásokat” jelölte meg, mivel egy-egy ilyen esemény alkalmával sikerült Tel-Avivba összehívnia az ország területén szétszórtan élő magyarokat, akik így egymással is összeismerkedhettek. A Törökországban tevékenykedő Sert Zsuzsanna az egyre növekedő számú magyar iskolásokat vette szárnya alá. Gál Erika Ankarában az ottani magyar vonatkozású kulturális hagyatékot ápolta, Nyíri Mária elhunyt turkológus munkásságának eredményeit rendszerezte. Franciaországban Böjte Csaba atyát látták vendégül, magyar misék, táncházak, gyerekfoglalkozások, hangszeres képzések színesítették a magyarok életét Párizsban, Strasbourgban, Lyonban és Grenoble-ben. Nagy-Britanniában a hat ösztöndíjas a Magyarok Angliai Országos Szövetségének munkáját segítette, a szervezet célkitűzéseinek megvalósulásában támogatták a főként fiatal magyarokat. A Németországban tevékenykedő Dunai Márk Bence lelkesen mesélt arról, hogyan fogadták érkezésekor, és hogyan működtek együtt vele az ottaniak kint tartózkodása alatt. Fábry Katalin Amerikában, New Brunswickban egy nagyon aktív és fiatalos közösségbe csöppent. Az ott élő magyarok nagyon dinamikus közösséget alkotnak, ahol Katalin hihetetlen erőfeszítéseket tapasztalt a részükről, hogy ne asszimilálódjanak.
A magyar emberek jelen vannak mind a négy égtájon, küzdenek a beolvadás ellen, mert úgy érzik, hiszik, érdemes megmaradni magyarnak. A száz kiutazó ösztöndíjas sok energiát fordított a helyi közösségek megsegítésére, amelyből – vallomásuk szerint – feltöltődve érkeztek vissza szülőföldjükre. Tanulságos időszakon vannak túl: tanítani mentek, és maguk is tanultak; ma már teljesen más szemmel nézik a világot és a magyar nemzetet.
