„A szülők részéről is komoly erőbefektetést igényel”

Mindkét helyen otthonosan éreztem magam, jólesett látni, ahogyan a kisebb gyerekek ismerkednek egy-egy betűvel, a nagyobbaknál pedig azt, hogy mennyire boldogulnak az olyan összetett szavakkal, mint például az állólámpa és a futószőnyeg – szerettem volna én is közéjük tartozni. Aznap interjút akartam készíteni Pintér Krisztinával, de végül egy későbbi, mindkettőnk számára megfelelő időpontban egyeztünk meg. A beszélgetés már-már baráti lett. 

– Hogyan kell elképzelni egy hétvégi magyar iskolát és óvodát itt, a diaszpórában, pontosabban Zürichben?

– Jelenleg százhúszan vagyunk a Zürichi Magyar Iskolában és Óvodában, a célunk pedig egyértelműen a magyar kultúra és hagyományok ápolása, emellett az anyanyelvünkkel is megismertetjük a gyerekeket – megtanítjuk őket írni és olvasni. Tudom, sok iskolának az a célja, hogy vizsgáztasson, illetve visszaintegrálja a családokat a magyar rendszerbe, de sajnos mi nem tudjuk biztosítani ezt, ugyanis mivel csak évi harmincszor találkozunk a gyerekekkel, nem fér bele az időbe. Arra viszont tökéletes a hétvégi iskola és óvoda, hogy egy bizonyos fokú magyar kultúrát elsajátíthasson a gyerek.

– Milyen formában zajlik az oktatás?

– Minden szombaton – kivéve a svájci szünetekben – 9 órakor találkozunk a gyerekekkel az iskolában, az óvodában pedig 9:15-kor, és 11:30-ig, illetve 11:45-ig van a tanítás. Az első és második osztályban leginkább az olvasás-, valamint írástanulásra fókuszálunk, a harmadik és a negyedik osztályban már bejön a nyelvtan, ugyanakkor az irodalommal is megismertetjük a gyerekeket – olyan irodalmi művekkel, amelyek alapot adnak a magyar kultúrával kapcsolatban –, a felső tagozaton ezekhez hozzájön a történelmi, földrajzi téma is.

Az óvodában leginkább a gyerekdalokon, meséken, kézműves-foglalkozásokon van a hangsúly, a gyermekek például megismerkedhetnek olyan gyerekdalokkal is, amelyeket talán otthon és a svájci oviban sem hallhatnak. Jelenleg van három óvodás csoportunk, a Katica, a Csiga és a Maci, két-két pedagógussal működünk, az iskolában pedig van az első, második, harmadik és negyedik évfolyam, az ötödik és a hatodik összevont, sőt a nagyobb diákok is összevontan tanulnak.

Általában tizennyolc-húsz fősek az iskolai csoportjaink, és ahogy haladunk felfelé, már ötödikben és hatodikban csökken a létszám, míg a hetedik és nyolcadik osztályba négy tanuló jár jelenleg. Nagyon sok dolog közbejön – gimifelkészítő és egyéb programok –, ami miatt csökkenő tendencia van a nagyobb évfolyamoknál.

– Számomra pozitív létszámnak tűnik a korábban említett százhúsz fő, ráadásul az sem mellékes, hogy hét közben máshol tanulnak a gyerekek, és fel kell kelteni az érdeklődésüket…

– Itt nemcsak a gyerekek érdeklődéséről van szó, hanem a szülők részéről is komoly erőbefektetést igényel, ugyanis az, hogy szombatonként elhozzák a gyerekeket, majd hazaviszik őket, nagyon nagy munka a részükről. A gyerekek pedig az öt tanítási nap után még a hatodikat is az iskolában töltik, és motiváltan jönnek, úgyhogy ez valóban egy nagyon-nagyon szép és értékes dolog.

– Mesélnél a te szerepedről a Zürichi Magyar Iskolában és Óvodában? Elsősökkel foglalkozol, de koordinátor is vagy az intézményben. Mit jelent az utóbbi?

– A koordinátor felelős az iskola működéséért a módszertani, tanításbeli kérdésekben, az én felelősségem és feladatom a pedagógusok kiválasztása, az iskolai szervekkel való kapcsolattartás, illetve az oktatás megszervezése, a terem igénylése és megpályázása Zürich várostól, az ott dolgozókkal való kapcsolattartás, ráadásul az iskola vezetőségével, valamint a szülőkkel való kapcsolattartás is.

– Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az Zürichi Magyar Iskola és Óvoda hivatalosan elismert intézmény. Beszélnél ennek a hátteréről?

– Ha jól tudom, Zürich kantonban harmincegy HSK-iskola működik, a HSK azt jelenti, hogy Heimatliche Sprache und Kulturschule, amit anyanyelvi nyelv- és kulturális iskolának fordíthatnánk le, ezeknek az intézményeknek pedig az a céljuk, hogy a hagyományokat és az anyanyelvet fejlesszék. Egy ilyen HSK-iskola köteles bejelenteni a tanárokat a Volksschulamtnál (nyersfordítással Iskolai Hivatal – szerk. megj.), majd el kell küldenie őket egy kötelező továbbképzésre, aminek köszönhetően hivatalossá és elismerté válik az iskola.

A harmincegy nyelv – amit említettem – egy-egy világnyelv, mindegyikükkel találkoztam már a különböző konferenciákon (az orosztól kezdve, kínai, japán, illetve mindenféle európai nyelv, például szlovák, lengyel, román, albán). Az összes HSK-iskola szigorú szabályok szerint üzemel, ezeket a szabályokat pedig komolyan be kell tartani, viszont emiatt működik ilyen jól a rendszer. Keretet ad, megkönnyíti a tevékenységünket, ugyanis még termet is biztosít nekünk Zürich város.

Az elismert státusz azt is jelenti, hogy a gyerekek kapnak egy hivatalos zürichi bizonyítványt is, amelyet bevihetnek a svájci iskolába, és az általunk adott érdemjegyet – 1-től 6-ig osztályozunk – ott is elkönyvelik, ugyanis a svájci bizonyítványban is megjelenik a HSK-rovat. Nagyon jó dolognak tartom azt, hogy komolyan vesznek bennünket, és az is számít, milyen jegyet kap nálunk a gyerek.

– Kérlek, mesélj a tanítási módszereidől… Az őszi szünet előtt tartott órádon úgy éreztem, hogy én is szeretnék beülni a tanítványaid közé, annyira tetszett az, amit láttam.

– A Vajdaságból érkeztem, Szabadkán végeztem el a tanítóképzőt a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon, és miután a mesterképzést is befejeztem, Magyarországon kezdtem tanítani. Voltam Hódmezővásárhelyen, majd Tiszaszigeten, utána pedig úgy döntöttünk a párommal, hogy Svájcba költözünk. Nekem nagyon fontos volt – az új ország új kihívásai mellett –, hogy a tanítás továbbra is jelen legyen az életemben. Ezért kerestem fel – még a kiutazásom előtt – a Zürichi Magyar Iskolát és Óvodát, elküldtem mindenféle dokumentumomat, diplomámat, de először azt írták vissza, hogy nincs hely.

Nem adtam fel, még egyszer elküldtem a dokumentumokat, majd fél év múlva megüresedett egy állás, és elkezdhettem dolgozni. Tehát nagyon tudatos voltam, hivatásszeretetből végeztem el az egyetemet, és azért, mert mindenképp tanító néni szerettem volna lenni. Ezért nagy öröm számomra, hogy itt, Svájcban magyarul, az anyanyelvemen taníthatok, és pont emiatt tartom fontosnak, hogy pozitív élményt, tudást, jókedvet adjak át a gyerekeknek, ami miatt szeretettel jönnek iskolába. Ezért próbálom mindig megtanulni a legújabb élménypedagógiai módszereket, amelyeket később a gyerekeknek is átadok. Ezt láthattad az őszi szünet előtti szombaton is. 

– Például a betűk tanításánál egy mesét olvastál fel a tanítványaidnak…

– Minden egyes betű egy karakter, egy játék, így egy személyes élményt is kapcsolnak a betűtanuláshoz, mindig várják a mese folytatását, illetve a történetlánc szövődményét, hogy mi fog történni. Úgy vélem, a gyerekek tényleg örömmel jönnek hozzám, örömmel tanulnak, így pozitív visszajelzést kapok a részükről, hogy megéri ezzel foglalkozni. Élvezik az órát, és ezért igyekszem minden szombatra valami érdekeset vinni, mert tudom, a gyerekeknek is mekkora erőbefektetés az, hogy még aznap is jönnek, és szorgalmasan tanulnak.

Emellett pecsétet lehet nálam gyűjteni a házi feladat elkészítéséért, és ajándékot is kapnak – nem kell nagy dologra gondolni, radírgumi, ceruzahegyező, valamint különböző írószerek, amelyeknek örülnek. Azért vezettem be ezt a motivációs módszert, hogy örömmel készítsék el otthon a házi feladatot, ugyanis tudom, milyen nehéz a svájci rendszerben. Hétköznaponként sok házi feladat vár rájuk, és motiválja őket, hogy szombaton az öt pecsét után kapnak tőlem egy kis ajándékot.

Ez is nagyon jól bevált az évek során: a gyerekek 90%-a – mindig vannak kivételek, ugyanis a hétvégén akár szülinapi bulik, sportrendezvények miatt néha elmarad egy-két házi feladat – megcsinálja a házi feladatot, és nagy-nagy örömmel várja a kis ajándékot, úgyhogy igyekszem valami értékeset nyújtani az óráimon.

– Még az interjú előtt említetted, hogy kizárólag elsősökkel foglalkozol, és ragaszkodsz ehhez a korosztályhoz. 

– Ennek leginkább az az oka, hogy van tanító néni, magyartanárnő, illetve földrajz- és történelemtanárnő kolléganő is a tanintézményben, és igyekszünk elérni, hogy mindenki jól érezze magát az adott évfolyamon. Nekem a szívem csücske az első osztály, illetve a betűtanítás, nagyon fontosnak tartom, hogy jól rögzüljön ez a rész, és a gyerek megkapja azt a pozitív kötődést a magyar nyelvhez, illetve az olvasáshoz, amit majd kamatoztathat a felsőbb évfolyamokon. Ezért ragadtam az első osztályban.  

– És valójában ez a lényeg: ha valamit csinálsz, akkor azt szívvel-lélekkel csináld.

– Így van, és hozzá kell tennem, hogy szerintem nem én vagyok az egyedüli pedagógus, aki ezt szívvel-lélekkel csinálja, ugyanis jelképes összegért jövünk, és minden szombaton hivatástudattal, szeretetből tanítjuk a gyerekeket. Mert egy hétvégi magyar iskolánál és óvodánál kapott fizetésből nem lehet megélni Svájcban. Az összes kolléganő nevében mondhatnám, hogy szívügyünknek tekintjük a magyar nyelv tanítását itt, a diaszpórában.

– Azt is tegyük hozzá, hogy te még egy svájci iskolában is tanítasz.

– Egy olyan iskolában tanítok, ahová különleges bánásmódot igénylő gyerekek járnak. Svájcban az első osztálytól a harmadikig van az alsós tagozat, a negyediktől hatodikig a középső, és utána van a felsős, hetediktől felfelé. Én mittelstufen, vagyis a középső tagozaton oktatok, kis létszámú, kilenc fős, összevont osztályom van, ahová különböző tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek járnak, többek között ADHS-, illetve autista tanulók is. Már a második tanévben vezetem az osztályt tanítóként, ez is egy nagy kihívás a számomra, és nem könnyű mindenhol 100%-ot adni, minden nap megküzdök ezzel, de még mindig úgy érzem, hogy ez a hivatásom, és tényleg szívvel csinálom.

– Az utolsó kérdéssel visszatérek a Zürichi Magyar Iskolához és Óvodához. Mire lehet számítani novemberben és decemberben a tanintézményben?

– Mi már novemberben elkezdünk készülni a karácsonyi időszakra, ez azt jelenti, hogy a gyerekekkel – az ovisoktól egészen a nagyokig – a hónap közepén lesz mézeskalácssütésünk, ami egy évek óta bevált hagyományunk. Különböző kézműves foglalkozásokat is tartunk aznap, amit nagyon szoktak szeretni a gyerekek és a családok. Ezután az óvodában várni fogjuk a Mikulást, aki az elsősöket és a másodikosokat is meg szokta látogatni, és ez is egy nagyon-nagyon kellemes program, immár tradíció nálunk.

Majd készülünk a karácsonyi műsorra, amelyet a régi hagyományok szerint a cserkészekkel közösen szoktunk megtartani a Bruder Klaus templom nagytermében; ilyenkor a gyerekek dalokkal, versekkel, hangszeres darabokkal készülnek, a program pedig összehozza a családokat. Szerintem nincs is annál fontosabb a szeretet ünnepén, hogy bensőséges légkört teremtsünk a családoknak, és lehetőséget biztosítsunk az ismerkedésre, ugyanakkor a gyerekek is meg tudják mutatni, mit tanultak. Ilyenkor van büfé is, úgyhogy egy nagyon kellemes napot szoktunk eltölteni együtt, karácsony előtt.

A tanintézmény fenntartója a Zürichi Magyar Iskola és Óvoda Egyesület, amelynek Dolgos Zsófia az elnöke. Egyébként Zürichben a magyar iskolát 1994 szeptemberében, az 1994–1995-ös tanév elején alapította Golarits Gyöngyi Parragi Lászlóval, Szabó Lászlóval és Deák Lászlóval együtt a Saatlen iskolában, ahol Golarits Gyöngyi már 1969 óta tanított svájci pedagógusként. 

Az alapításról egy későbbi cikkben lehet majd olvasni részletesebb információkat, addig viszont megosztok egy idézetet Golarits Gyöngyi egyik visszaemlékező írásából, amely 2020 áprilisában jelent meg: „Szívesen áldoztuk föl a szabad szombatot, hogy átadhassunk valamit abból, amit érzünk hazánk iránt. A magyar keresztény kultúra, történelem, földrajz és néprajz, mindez egy célkitűzés ma is az iskolában.”

A képek forrása: a Zürichi Magyar Iskola és Óvoda honlapja (www.magyar-iskola.ch).