46. Nyugat-Kanadai Néptáncfesztivál Regina-ban
Az első napon, pénteken, elkezdtek megérkezni az együttesek Kanada minden szegletéből. Rengeteg izgatott táncos lépett be a hotel ajtaján Vancouver-ből, Calgary-ből, Edmonton-ból és Winnipeg-ből. A fesztivál maga mozgó helyszínű, jövőre Winnipeg várja majd a mulatni vágyókat.
A második nap reggelén elindultak a programok. Többféle workshop és táncoktatás volt terítéken. A kicsi gyerekek festésben és gyöngyfűzésben élhették ki a kreativitásukat, a felnőttek pedig a táncparketten. Horváth Marika és Gémesi Zoltán bogyiszlói, illetve bonchidai magyar táncokat tanítottak nekünk. Szerencsére nagyobb arányban vannak azok, akik tökéletesen értik a magyar nyelvet, de azért néha egy kis angol fordítás sem ártott.
Minden este volt táncház, amelyen a Gyanta és a Cifra zenekarok szolgáltatták a talpalávalót. A táncház alapjában véve is összehozza az embereket és kiváló lehetőség a barátkozásra, ismerkedésre. Itt viszont különösképpen sokat hozzáadott a fesztivál résztvevői hangulatához. Nekem, mint ösztöndíjasnak is lehetőségem volt rengeteg embert megismerni anélkül, hogy több száz kilométert kellett volna utaznom Kanadán belül. Egyik-másik nap jómagam és az edmontoni ösztöndíjasok is becsatlakoztunk a táncházvezetésébe.
Szombat este a Regina Balaton Táncegyüttes jóvoltából egy ünnepi vacsorára voltunk hivatalosak. A helyi Magyar házban végeláthatatlan mennyiségben sorakoztak a székek, melyeket éhes táncosok és vendégek töltöttek meg. A menü fő fogása a csirkepaprikás, a nokedli és az uborkasaláta volt, csakhogy hűek maradjunk a magyar gyökerekhez. Az estebéd elfogyasztása után pedig indulhatott ismét a hajnalig tartó táncház. A legkisebbektől egészen a legidősebbekig mindenki kivette a részét, ledolgoztuk a vacsorát. A fesztivál ideje alatt a helyszínek között folyamatos buszjáratokkal biztosították az utat a szervezők. Ezen az estén, az utolsó járaton, ami a hotelbe vitte az embereket, végigénekeltük az utat. Körülbelül 40 ember szájából szólt ugyan az a népdal független attól, hogy hova valósi vagy éppen hol született.
A záró nap már csak a táncról szólt. Az utolsó simítások a közös produkciókon, vasalás, hajfonás és ruhazsákok összekészítése voltak. Az együttesek átköltöztek a Darke Hall színházba, megkezdődtek a színpadi próbák. Estére mindenki készen állt, indulhatott a műsor. Minden produkciót tapsvihar követett. A műsor után visszavonultunk a hotelbe, s kezdődhetett a mulatás. Természetesen ezen a napon sem maradhatott ki a gyermektáncház, melyet a felnőttek követtek. Az évek alatt kialakult néhány „hagyomány”, mely szerint a winnipegiek mind feketébe öltöztek, a vancouveriek pedig cigány szoknyát húztak. A jó hangulat vasárnap is hajnalig tartott, ameddig az utolsó hajnali nóta is el nem csöndesedett.
Másnap mindenki párás szemekkel, de mosolyogva kívánt jó reggelt a villásreggelinél. Az életet belénk lehelő kávé után elköszöntünk egymástól, megbeszéltük, hogy mikor találkozunk legközelebb, majd mindenki hazaindult.
Hazaérve fáradtan estem be az ágyba. Nem kellett esti mesét olvasni nekem. Minden energiámat felhasználtam a hétvégén, viszont egy kiadós alvás után már a következő közös programon gondolkoztam.
