Sass Kálmán 1937-től 20 éven át volt az akkor már Románia területén lévő Érmihályfalva református lelkésze, egészen 1958. december 2-án bekövetkezett mártírhaláláig. Már szolgálatának első évében hazaárulás vádjával állították elő, majd családjával együtt Magyarországra toloncolták, ahonnan a bécsi döntés után hazatértek. Ezután, 1948-ban újra letartóztatták, de újfent csak elengedték, végül pedig 1957-ben, többek közt államellenes fegyveres összeesküvés, hazaárulás, felbujtás, az 1956-os magyar ellenforradalommal való szolidaritás, románellenesség vádjaival letartoztatták, és halálra ítélték, a családját pedig internálták, ahonnan 9 év után szabadultak, akik addig mit sem tudtak Sass Kálmán sorsáról.
De mégis hogyan kerül Sass Kálmán emléktáblája az Érmihályfalvától 2300 kilométerre fekvő svédországi strängnäsi dómba? 1999-ben Jonas Jonson püspök emléket állított a 20.század vértanúinak a dómtemplom egyik kápolnájában. A magyar mártírok közül egyedüliként Sass Kálmán lelkipásztor neve került fel a fekete táblákból álló emlékhelyre. Először halálának 50-dik évfordulóján rendeztek megemlékezést, majd 2008-tól minden évben a december 2-ához legközelebbi szombaton, Svédország egészéről összegyűlnek a magyarok és emlékeznek a mártírjainkra, akik hitük miatt veszítették életüket.
Idén november 25-én került megrendezésre az emlékistentiszteletet. A köszöntéseket Lars Adolfsson, a dómtemplom jelenlegi lelkésze, Dr. Müller Adrien, Magyarország nagykövete és Herczeghné Dr. Juhász Edit, a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség (SMAPEK) főfelügyelője tartották. Színvonalas zenei előadások emelték az esemény hangulatát, és segítették a gondolatokban való elmélyülést. A prédikációt Karvansky Mónika lelkésznő mondta el az egybegyűlteknek, aki egyenesen Bécsből érkezett.
Az istentiszteletet után, a Szent György lovagrend tagjai elhelyezték koszorújukat a „Mártírok kápolnájába“. Dr. Sebestyén Gábor szavaival záródott az esemény, amelyben ismertette Sass Kálmán és az emléktábla történetét, illetve köszöntötte a Sass család jelenlévő tagjait, és felhívta az emlékezés fontosságára a figyelmet.
Úgy gondolom egy ilyen múltban gyökerező, veszteségekre emlékező alkalom is jól szolgálja a a jelen közösségeinek összekovácsolódását, egymásfelé fordulását. Az emberek eljöttek, emlékeztek, töltekeztek az együtt megélt istentisztelettel, és ennek szellemében már helyben egy kis vendégséggel kedveskedtek a szervezők, majd Stockholmban a Magyar Ház ebédlő termében többen egy fogadáson is részt vehettek, ezzel zárva a napot.
