A Debreceni Egyetem Néprajz szakán tanultam, és már ekkor felmerült az igény a néprajz gyakorlatba ültetésre. A tanszék támogatásával olyan eseményeket szerveztünk, amelyeken az egyetem látogatói számára elérhetővé váltak a jeles napok és a kézműves mesterségek hagyományai, betlehemes műsorunkkal pedig óvodákba, iskolákba jártunk. Mindkét szakdolgozatomat a betlehemezés és téli népszokások témakörében írtam, mivel fontosnak tartottam, hogy édesapám szülőfalujának idevonatkozó szokásait összegyűjtsem, feldolgozzam, és alkalomadtán tovább vigyem.

A zene olyan központi dolog életemben, amelynek sok emlékezetes élményt, utazást, koncertet, táncházat és emberi kapcsolatot köszönhetek. Így kerültem a debreceni bábszínházba is, ahol – miután zenészként már megvetettem a lábamat – egyéb kisebb-nagyobb feladatokat is végezhettem. Főleg fúvós hangszereken játszom középkori zenét, világi és népzenét, szívem csücske azonban a moldvai csángó, azon belül a táncházi muzsika.

A fazekasság alapjait, legnagyobb szerencsémre és büszkeségemre, a nádudvari Fazekas Ferenctől tanulhattam el. Mester ugyan nem lett belőlem, de különféle szakkörökön jó néhány felnőttnek és gyereknek sikerült már az agyagozáshoz kedvet csinálnom.

Létavértesen, egy népi kerámiákat bemutató múzeumban a muzeológusi munkán túl a közönségszervezés, gyerekfoglalkozások, kézművesség, íjászat, nyári táborok szervezése és programmal való megtöltése is feladatom volt. Létrehoztam emellett nagyobb, a hagyományok szellemében kialakított rendezvényeket is.

Az elmúlt években csatlakoztam a Szárnyas Sárkányok gólyalábas társulathoz, ami mára napjaim elég nagy karéját teszi ki. Utcaszínházi előadásokkal járjuk az országot, világot, amelyeket műhelymunkában alkotunk, majd tárunk a kurtalábú publikum elé.

Úgy tekintek a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjára, mint szerteágazó tevékenységeim csokorba szedésére, egy helyre történő összpontosítására. Örülök, ha a tapasztalataim mások számára hasznosak lehetnek.