Felső-Ausztriából, Bécsből, Alsó-Ausztriából és Burgenlandból is csatlakoztak Ausztriában élő magyarok a szeptember 28-án, szerdán hajnalban, reggel és délelőtt Gyulafehérvár úti céllal autóbuszra szálló zarándokcsoportunk tagjaihoz, mi több, Kunckelné Fényes Hajnal Ildikó személyében egy Latin-Amerikában élő magyar honfitársunk is velünk tartott. Tizenhárom Csík és Gyergyó vidékéről származó székely is tagja volt a társaságnak, s közülük nem kevesebb, mint heten személyes emlékeket is őriznek Márton Áron püspökről, jellemzően azt, hogy a hatvanas évek végén a nagy püspök részesítette őket a bérmálás szentségében.
Azért írom, hogy „hajnalban, reggel és délelőtt” eredtünk útnak, mert a felső-ausztriaiak hajnali 5 órakor indultak el Linzből, hozzájuk a bécsiek reggel 7 órakor, az őrvidékiek 8 órakor csatlakoztak, a latin-amerikai magyarokat képviselő és egy másik útitársunk pedig Budapesten szállt fel délelőtt 10 órakor. A gondos, mindenre kiterjedően figyelmes szervezés, amelynek eredményeképpen mindez zökkenőmentesen megtörténhetett, döntő mértékben Főtisztelendő dr. Vencser László tanár úrnak köszönhető, aki Wurst Erzsébet elnök asszony akadályoztatása miatt rögtön az elején, szeptember első napjaiban átvette a zarándoklat megszervezésével járó teendők zömét. Verőfényes napsütés, két lelkivezetőnk: Varga János rektor atya és Vencser László igazgató úr vezetésével a lelki ráhangolódást segítő sok-sok ima és egyházi ének és persze jó hangulat kísérte utunkat, amely cseppet sem volt rövid: a felső-ausztriaiak 14 órát utaztak – mi, többiek pedig 12, 11, illetve 9 órát –, míg megérkeztünk az erdélyi katolikusság fellegvárába. A székesegyház közelében fekvő Cetate Hotelben kedvezményes áron kapott szálláslehetőségünket a félpanziós ellátással a működését húsz évvel ezelőtt Vencser László igazgató irányításával megkezdő Gyulafehérvári Caritas-szervezet közvetítésének köszönhettük, amiért nagyon hálásak vagyunk utólag is.
Ünnepi szentmise és megemlékezés Áron püspök halálának 36. évfordulóján
Szeptember 29-én kissé szeles, de továbbra is napfényes csütörtökre ébredtünk. A vár már kora reggel elkezdett benépesedni a Kárpát-medence legkülönbözőbb szegleteiből érkező zarándokokkal; már akkor sejteni lehetett, hogy ezen a napon minden eddiginél több magyar összegyűlik az erdélyi egyházmegye központjában. Noha programtervünkben az ünnepi szentmise előtt szerepelt egy egyórás reggeli séta a várban, erről Potyó Ferenc vikárius úr tanácsára lemondtunk. Az érseki helynök atya nyomban előre is vezetett bennünket a székesegyház déli kereszthajójába, a rozetta ablak alatt foglalt ülőhelyeinkhez – fél 10 felé közeledtünk ekkor –, mert a tömeg egyre gyorsabb és nagyobb gyarapodása közepette csak így garantálhatta számunkra, hogy ülőhelyeink megmaradnak. Ezúton is köszönjük Potyó Ferenc helynök úrnak a nekünk nyújtott ez irányú segítségét! A szentmise kezdetéig hátralévő több mint másfél óra is tartogatott számunkra felejthetetlen lelki élményeket, hiszen csoportunk tagjainak egy része most hallhatta életében először élőben a moldvai csángók énekét. „Nem vagyunk árvák, van édesanyánk, ki a magas mennyekből gondot visel ránk” – visszhangozták az ezeréves székesegyház falai, s a mellettem ülő, Erdélyben először járó Kulcsár Hortenzia nővér meg is jegyezte, ő most legszívesebben szabadjára engedné a könnyeit…
A rózsafüzér elimádkozása után elközelgett a 11 óra, s a harangszó után felzengett a kórus ajkán az Ecce sacerdos magnus és bevonult a székesegyházba a szentmise főcelebránsa, Miguel Maury Buendia érsek, bukaresti apostoli nuncius, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Tamás József segédpüspök, Ross Márton temesvári, Böcskei Lászó nagyváradi és Schönberger Jenő szatmári püspökök, a romániai görögkatolikus püspökök és az erdélyi magyar testvéregyházak elöljárói valamennyien.
A Szent Mihály-búcsú és halálának 36. évfordulója napján Isten Szolgája Márton Áron püspökre emlékezés mellett a hagyományos Veni Sanctét, vagyis a papnevelde és a hittudományi főiskola tanévnyitóján a Szentlélek hívását is magában foglaló, három – latin, magyar és román – nyelvű szentmise kezdetén Jakubinyi György érsek rámutatott: Szent Mihály főangyal üzenete nekünk, keresztényeknek ma is az, hogy az ember a boldogságot Isten nélkül sohasem találhatja meg, Istennel semmi nem mérhető össze. A hamis istenek, amelyeket ma sokan Isten helyébe helyeznek – pénz, anyagi jólét, hatalom, befolyás, szórakozás – mind elenyésznek. A keresztény tudja, hogy van Isten és hogy Isten törvényt adott ennek a világnak. Az anyaszentegyház ezt őrzi, hirdeti és magyarázza immár kétezer év óta, így vezet az igazi boldogságra már itt a földön, hogy azután elérjünk az örök boldogságba is, földi életünk céljához – emlékeztetett a gyulafehérvári érsek. Márton Áron püspökről szólva elmondta: minden főpásztori jelmondat program is egyben, amely jelzi, hogyan szándékozik megélni a püspök a lelkipásztori feladatát, amit Szent Péter utóda, a Szentatya bízott rá. Márton Áron tudta, hogy nehéz időben lett püspök, s Non recuso laborem jelmondatának – amelyben a labor kifejezés nemcsak munkát jelent, hanem szenvedést is – mind a két értelmét halála pillanatáig teljesítette. Az érsek úr felidézte, hogy Márton Áron minden igazságtalanság ellen tiltakozott, többek között 1946-ban, a még le nem zárt párizsi béketárgyalások idején híres csíksomlyói búcsús beszédében felemelte szavát az erdélyi magyarság, a székelység önrendelkezési joga mellett. A kommunista időben tiltakozott papjai letartóztatása, kispapjai zaklatása ellen. II. János Pál pápa az Úr legteljesebb, becsületes szolgájának nevezte őt.
A szentmise végén az egyházi méltóságok leleplezték, majd Tamás József segédpüspök elvégezte a szokásos katolikus halotti szertartást és megáldotta Áron püspök kőszarkofágját, amelyet az egész szentmise alatt nyolc, székely népviseletbe öltözött csíkszentdomokosi fiatal vett körül, és amely előtt Lukácsovits Magda festőművész portréalkotását helyezték el.
A szentmise utáni ünnepi beszédében Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára külön köszöntötte azokat az atyákat, akiket Áron püspök szentelt fel, és azokat a híveket, akiket bérmált. Szükséges olyan szentéletű emberek példája és mintája, mint amilyen Márton Áron püspök volt. Élete példájával, a jó melletti kiállásával, a szenvedés példás tűrésével mindannyiunkat segít – fogalmazott a Magyarország Kormányát képviselő politikus. Beszédét így folytatta: „Az emberiség különböző rekordokat hajszol. Föltüntették valahol, hogy valaki 75 ezer keresztrejtvényt alkotott. Valakik 75 ezer pillepalackból építettek hidat. Mások 75 ezer kockából állítottak össze egy tábla csokoládét. 75 ezer diák mosott egyszerre kezet. De sehol nem láttam följegyezve azt, nem találtam a rekordok könyvében, hogy a Securitate 75 ezer oldalnyi feljegyzést készített Márton Áronról...” Az államtitkár kifejtette: Márton Áron bűne az volt, hogy rávilágított a liberalizmus, a bolsevizmus és a fasizmus elfogadhatatlan tanításaira, a látszólag különböző, de sok szempontból hasonló ideológiák összefonódására. Mint mondta, ezekben az a közös, hogy tagadják Istent és nevetségessé teszik Isten tiszteletét.
Márton Áron püspökünk egyenes és szeretetteljes szavai és tettei mindig összhangban voltak – emelte ki Soltész Miklós. Beszéde záró szakaszában így fogalmazott: „Öröm töltötte el szívünket, hogy a Márton Áron-év kapcsán ezrek és ezrek láthatták a róla készített kiállítást. A Magyar Kormány képviseletében Potápi Árpád államtitkár úrral boldogan jöttünk erre a mai búcsúra Márton Áron püspökre emlékezni. De boldogan jöttek a zarándokok is Ausztriából-Őrvidékről; Szlovéniából-Muravidékről; Szerbiából-Vajdaságból; Románia sok tájáról: Partiumból, Bánátból, Székelyföldről, Moldvából-Csángóföldről; Ukrajnából-Kárpátaljáról; Szlovákiából-Felvidékről és természetesen Magyarországról. Biztos vagyok benne, hogy Rómában is boldogan látják, hogy Márton Áron szentéletű püspök tiszteletére ennyi országból sereglettek ide a hívek. Azt nem tudhatom, hogy a döntés mikor születik meg Isten Szolgája boldoggá és később szentté avatása ügyében, de addig is örömmel mondjuk hétről hétre szentmiséken, imádságainkban: Istenünk, Te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára.” Isten áldja Önöket, csodálatos ez az ünnepség – ezekkel a szavakkal köszönt el ünnepi beszéde végén az államtitkár.
A kegyeletkoszorúk elhelyezése után az ünnepség a pápai himnusz és a magyar himnusz eléneklésével zárult. Azt követően a híveknek csak egy része vonult ki a székesegyházból. Megható volt látni, hogy a többség benn marad, körülveszi Áron püspök új kőszarkofágját és elénekli Ó én édes Jóistenem ősi és Ki tudja, merre, merre visz a végzet kezdetű jelenlegi székely himnuszunkat…
A Gondviselés igen nagy ajándéka, hogy mi, az ausztriai magyar zarándokcsoport tagjai is jelen lehettünk ezen a történelmi ünnepi eseményen. Hála érte a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak, a zarándoklatot megszervező Vencser László atyának és mindenkinek, akinek bármilyen része volt abban, hogy ezt az életre szóló lelki élményt megélhettük.
Száztíz ember és száztíz égő gyertya a teológiai líceum kápolnájában
„Szeptember 29-én, Márton Áron halálának évfordulóján szervezzetek gyertyagyújtást a helyi magyar közösség részvételével helyi idő szerint 18.00 órai kezdéssel” – írta a Petőfi Sándor Program és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaihoz szeptember elején intézett levelében Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnöke. Tekintettel, hogy Zödös Szabolcs személyében a Gróf Mailáth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum mentoráltjaként Gyulafehérváron is tevékenykedik Petőfi-ösztöndíjas, mi, ausztriai magyar zarándokok gyertyagyújtásunkat vele és a líceum diákjaival közösen tartottuk. Megemlékezésünk mottójául Szappanos Gábor író Quadragesima Die című novellájából kölcsönöztünk egy gondolatot: „Nemcsak szent életű főpásztor, de példamutató ember is voltál az embertelenségben.”
A kápolnában összegyűlt emlékezőket Főtisztelendő Farkas László, a kisszeminárium lelkiigazgatója köszöntötte, majd a magunk rövid bevezető szavai után Farkas atya orgonajátéka alatt meggyújtottunk egy gyertyát a líceum, egyet a Petőfi-program és egyet a Kőrösi-program nevében. Ezt követően a három égő gyertyáról a folytatódó halk orgonaszó alatt a kápolnában jelenlévő száztíz résztvevő is meggyújtotta az előre kézbe vett mécsesét és elhelyezte az oltár mellett erre a célra felállított kisasztalon. Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ily módon száztíz égő gyertya lángja mellett mutatta be Emberkatedrális – Főhajtás Márton Áron püspök emléke előtt című előadását. Annak végén a nagy püspök boldoggá avatásért szóló ima, majd a Boldogasszony anyánk és a székely himnusz éppúgy zengett a kápolnában, mint délelőtt a székesegyházban valamennyi ima és ének…
A megemlékezés befejező pillanataiban a gyergyócsomafalvi születésű Farkas László atya elmesélte, hogy amikor felvételizett a gyulafehérvári teológiai líceumba, a kérdésre, hogy miért ide kérte felvételét, ennyit válaszolt: Márton Áron püspök példája indította őt erre. Megemlékezésünk zárógondolatának ennél megfelelőbbet keresve sem találhattunk volna. Ezt elmélkedtük tovább az este folyamán, szívünkben a gyertyalángok fényével és melegével, amelyekhez Jakab Antal püspök szavait is felidéztük. Elődjéről az utód így fogalmazott a nyolcvanas években: „Püspöksége világító fáklya volt mások számára is, nekünk azon felül érezhető, látható, biztos vezető kéz. Még püspöksége előtt üstökösként járt elől, hogy az Isten és a hit megbecsülése által érzékennyé tegye a népeket az igazságra, az élet értékének felfogására és megbecsülésére. […] Márton Áron, az apostol, a pásztor, a szent és próféta a jövő göröngyös útjaira mutat irányt nekünk. S mi hisszük, hogy ő még mindig a mi napunk, aki fényt, meleget ad és életünk pártfogója. Kell nekünk most is Áron püspök világító fénye és életmutató alakja.” Ezeket a gondolatokat vittük magunkkal a líceum kápolnájából és ezt a szellemiséget és lelkületet hordozzuk magunkban azóta is…
„Fölemelt főt, méltóságot adj nekünk!”
Más emberekként térünk haza, mint amilyenekként idejöttünk, szívünkben és ismereteinkben sokat gazdagodtunk, a lelkünk magasra emeltetett – állapította meg szeptember 30-án az autóbuszon a reggeli ima előtt Varga János atya, a Pázmáneum rektora, majd felolvasta Ferenczes István Himnusz Márton Áron püspökhöz című költeményét. Bizonyára azért tette, mert úgy találta: szeptember 29-én a világ előtt talán minden eddiginél nyilvánvalóbban megmutatkozott, hogy Áron püspök fölemelt főt, méltóságot adott nemzetünknek. A mi dolgunk az, hogy ezt erősítsük és megőrizzük – tűzön-vízen át, minden körülmény és nehézség közepette.
