Eszter még Brazíliában töltötte második ciklusát a Kőrösi Csoma Sándor Programban, mikor engem megkeresett. Így vágtunk bele a szervezésbe a „Tűzvirág” Néptáncegyüttessel és a Nürnbergi Magyar Kultúregyesülettel közösen. A vasárnapi időpont nem volt éppen ideális, de így is szépen megtöltöttük a termet táncolni vágyó gyermekekkel, felnőttekkel. A gyermektáncházban én a kézműveskedést vállaltam magamra, s sorra készültek a különféle csörgők, rece-ficék… Míg megérkezett a zenekar, Eszter hegedűje szolgáltatta a muzsikát. A táncokat, népi játékokat Körtvélyesi Anna és Szórádi Viktor néptáncpedagógusok tanították, s nem voltunk híján a tréfás jeleneteknek sem, a gyermekek nagy örömére. Miután sikeresen összeadtuk a büdös lábú ökörcsordában nevelkedett Pistát és a hosszú hajú, rövid eszű, tyúkólban nevelkedett Iluskát, egy nagyot táncoltunk. Pihenésként kis táncosainknak a zenekar bemutatta vonós hangszereit. Öröm volt látni a gyermekek arcán a rácsodálkozást arra a „csodára”, ahogy megszólalt a hegedű, a brácsa és a nagybőgő. Később a zenekar is szusszant egyet, s én elővettem a tekerőm, melynek kurbliját lelkesen tekerték a gyermekek, kedvenc dalaikat énekelve. Majd Viktor kecskedudája is megszólalt, s egy jót muzsikáltunk mindnyájunk örömére.
Lassan elérkezett a felnőtt táncház ideje, s a „Tűzvirág” Néptáncegyüttes táncosai bemutatták legújabb vajdaszentiványi koreográfiájukat, amire kitörő taps lett a jutalmuk. A zenekar a felnőtt táncházban is derekasan helytállt. A legényes táncok utáni közös éneklést talán még most is folytatnánk, ha az idő kerekét megállíthattuk volna.
