A kokárda és a magyar zászló színeiből indultunk ki, a piros, fehér és zöld színek és a gyermekek saját tapasztalatai közötti találkozási pontokat kerestük. Kinek mi jut eszébe, milyen élményeket köt hozzájuk. A kisfilmben elhangzó idézet: "A haza minden előtt." fontos kérdéseket vetett fel, azt feszegettük, mit jelent, ha a hazát minden elé helyezi valaki, és mindezt térbeli játékkal, a gyerekek számára érthető módon közelítettük meg, egy széket használva segítségként. A videóban elhangzó cenzúra fogalmát is tisztázni kellett, a mozgásában korlátozott, akadályozott ember képe nyílt ki később a szíbadságában korlátozott gondolat felé, mindezt természetesen a kisikolásoknak megfelelő szinten taglaltuk.
Juhász Magda Jön egy katona című verse vezette fel a huszárt, aki a nap végére egy baba formájában is megérkezett: ugyanis Szűcs Erzsébet egy fiú Barbie-ból varázsolt magyar huszárt, annak minden felszerelésével, kellékével. A hangsúly így azon volt, hogy háromszori ismétlés után azok az idegen és nehezebb kifejezések, mint kösöntyű és dolmány is ismerősen csengjenek a gyerekek számára. A képzeletjáték révén elrepültünk a 19. századba, ahol a fantáziájuk segítségével idéztük meg a lovas hintót, az abroncsos ruhás hölgyeket, a kalapos urakat.
A forradalmi eseményeket elsősorban a kézműveskedés révén idéztük fel: közösen készítettünk egy „sulikokárdát”, melyet az összes gyerek tenyérnyomata rajzolt meg. A Nemzeti dalról is beszélgettünk, körbejártuk a vers nehezebb kifejezéseit, eljátszottuk az eskütételt.
A szünet után érezhetően elfáradtak, a játékra nagyobb hangsúly került. A keretmese szerint a huszárok felkészítése következett, a lovak méltatásával egyetemben, amihez Weöres Sándor Paripám, csodaszép pejkó című verse, illetve a Kincsem című film jelentett kiváló alapot. Mindegyik drámajáték a csapatépítő és koncentrációfejlesztés céljával került a foglalkozásba, igyekeztem olyan játékokat választani, amelyek csata jelleget öltenek, van benne küzdés, mozgás, kergetőzés. De semmi agresszív, halálos. Nagy sikert aratott a „fogjál kéket, fogjál asztalt...”, a „bomba és pajzs”, illetve a „cápázós” játék, a „durr-puff”-játék. A foglalkozás végéhez közeledve a néptánc, a csárdás következett. A gyerekek ritmusérzékét tapsgyakorlatokkal kellett megalapozni, és utána az alaplépéseket követően álltunk neki a valódi táncnak.
A gondosan szerkesztett kisfüzet, a vetített rövidfilm, a játékok, a tánc, a baba-huszár célja ugyanaz volt: egy sokszínű, gyermekek számára befogadható megemlékezés a forradalomról és a szabadságharcról. Annak az értéknek az átadása, miszerint a múlt tisztelete, a gyökerek ismerete érték minden korban, minden korosztály számára.
