Az első találkozás mindig meghatározó a gyermekekkel. Izgulnak ők és bizony a pedagógus is, hiszen nem lehet előre meghatározni milyen összetételű a csoport, pontosan hányan jönnek el, milyen idős gyerekek lesznek a legtöbben, illetve kinek milyen előzetes élményei vannak a magyar iskolával kapcsolatban.
Fő célom az első foglalkozás megtartásával az volt, hogy minél több családot bevonjak az iskola életébe, és kedvet kapjanak a rendszeres részvételre. Olyan élménnyel szerettem volna megajándékozni őket, amiért örömmel visszajönnek a következő szombaton is. Hiszen a magyar iskola csak akkor fenntartható, ha a gyermekek szívesen jönnek el a foglalkozásokra.
Lelkesen terveztem meg az első délelőttöt, mozgásos- és énekes játékokkal, kézműves foglalkozással. Tudtam, hogy az első nap természetesen az ismerkedés jegyében telik, ezért könnyen érthető játékokat, feladatokat állítottam össze. Szombaton korán reggel felkeltem, hogy még egyszer rendszerezzem az iskola menetét, és ráhangolódjak az új kihívásra.
Az iskolába látogató gyerekek életkora rendkívül változatosan alakult: a legfiatalabb csöppség tizennyolc hónapos, a legidősebb ifjonc pedig tizenkét éves volt. A magyar nyelvtudás is igen változatos képet mutatott: a folyékony magyarsággal beszélő kisebbektől a magyar nyelvet valamilyen szinten értő, de nem beszélő, vagy éppen nem is értő nagyobbakig. A bemutatkozás után a szülők elmesélhették, hogyan képzelik el a magyar iskolát, mit várnak a heti egy délelőttől. Elengedhetetlen része ez a pedagógus munkájának, mivel az igényeket, vágyakat át kell látni, tisztázni lehet a szülőkkel is, hogy milyen reális célt tűzhetünk ki a tanév alatt.
Előzetes egyeztetés után a második alkalomtól kezdve a délelőtt első felében a legkisebbekkel találkozunk. Így az 1-4 évesek korosztályával és szüleikkel ölbeli játékokat tudunk játszani, melyeket megtanulva, memorizálva otthon is ismételhetnek. A ritmusos mondókák, cirógatók és énekek segítségével a kicsik a magyar nyelvet is könnyedén elsajátíthatják. Az ölbeli játékok után a kisiskolások foglalkozásai kezdődnek meg, majd a délután a népi gyermekjátékok- néptánc tanításával zárul, melyeken természetesen az apróbb gyermekek is maradhatnak.
A magyar iskolában lévő programok megszervezésének nehézségét a gyermekek életkorának és nyelvtudásának szélsőségesen különböző mértéke adja. A foglalkozásvezetőnek olyan játékokat, feladatokat kell kitalálnia, amelyek a csoport összetételéhez mérten mindenkinek izgalmasak lehetnek, de ettől függetlenül azért differenciálnia is kell a tanulók között. Meg kell ismerni az óvodások, iskolások egyéni sajátosságait, amire építeni lehet a későbbiekben. Az idősebb gyerekek például boldogan segítenek a kisebb társaiknak - így ők is az óra felelősségteljes közreműködőinek, fontos tagoknak érezhetik magukat, ha a tanár, mintegy asszisztensként bevonja őket a játékokba. Így észrevétlenül, de a nagyobbak is játszanak, merik élvezni a dalokat, mondókákat.
Diaszpórában pedagógusként tevékenykedő ösztöndíjasként nagy szerepet kaptam a legfiatalabb generáció magyar identitásának kialakításában, formálásában. Kanadában sok helyen akár egy teljes generáció kiesésével is szembe kell nézni. Az első generációs magyarok gyermekei közül sokan a teljes asszimilációra törekedtek, majd manapság a harmadik, negyedik generáció között ismét előkerült az identitás kérdése: ki vagyok én, honnan jöttem, miben vagyok más, miben hasonlítunk? A hagyományápolás, a gyökerek kutatása szerencsére ma már nem szégyellni való, hanem akár büszkeségre is okot adhat. Jellemzően tehát a legidősebbek, legfiatalabbak, és persze azért szüleik is részt vesznek kinti magyarság életében. A kamaszok, fiatal felnőttek bevonhatósága tapasztalatom szerint korlátozott, főleg ha ez idáig – szülői motiváció hiányában – csak elvétve jártak a magyar iskolába. Éppen ezért egy nekik célzott, a korosztályukat is megszólító programsorozattal kell bevonni őket.
A jövő megalapozásában hatalmas hangsúlyt kap a szakképzett, tapasztalt, innovatív, improvizálásra képes pedagógus munkája. A közös játékok, énekek, zene, tánc, az együtt megélt pillanatok megalapozzák az anyaországhoz, nemzethez való tartozás vágyát. Felkelti a kedvet a saját családi történetek utáni kutatáshoz. A gyerekekben sokkal nagyobb odafigyeléssel, odafordulással el lehet ültetni azt a bizonyos kis szeretetmagot, a vonzódást a szülők, nagyszülők hagyományaihoz, kultúrájához a magyar néptánc, mondókák, énekek által biztosított kellemes élményekkel.
Munkám eredményességét apró, de annál nagyobb örömöt okozó pillanatok jelentik. Amikor meglátok egy nevető gyermekarcot, miután meg tudta mondani magyarul, hogy a kedvenc színe a sárga, majd kiabálva ismételgeti örömében. Vagy ahogy a népi gyermekjátékok közben együtt énekeljük a dalt, a magyarul nem beszélő kislány pedig a számat figyelve büszkén próbálja kiejteni a szavakat és végül sikerül… Vagy amikor a foglalkozás végeztével odaszaladnak hozzám a csöppségek és karjukkal ölelve azt mondják: Köszönöm szépen! De említhetném azt a pillanatot is, amikor kedvenc népdalomat énekelve megláttam, hogy az egyik édesanya szeméből legördült egy könnycsepp…
A cél nem egy tananyag leadása és megtanítása, megtanulása, hanem a magyar kultúra iránti szeretet kialakítása. Ha ezalatt a kilenc hónap alatt, amíg ezekkel a gyermekekkel foglalkozhatok, annyit elérek, hogy maradandó, pozitív emléket hagyok bennük a magyar iskolával, nyelvvel és kultúrával kapcsolatosan, akkor azt hiszem sikerült azt a kis elültetett szeretet-magocskát kicsíráztatni... Ez pedig később kivirágozhat, ami abban fog megnyilvánulni, hogy felnőttként majd ők lesznek azok, akiknek igényük lesz arra, hogy fenntartsák, programokkal töltsék meg a Victoriai Magyar Házat.
