… avagy hogyan indítsunk be egy programot
A megdöbbenést az okozta, hogy a felhívás szerint 1980 óta nem járt a közösségben magyar mint idegen nyelv tanár. Egy teljesen új helyszínen beindítani valamit a semmiből egyszerre izgalmas és ijesztő gondolat, noha egy, a maga körein belül igen aktív kis csoportról van szó. Albany 2019-ben csatlakozott a Kőrösi Csoma Sándor Programhoz. A feladat ismeretes: beindítani valami működőképest. Ötletelni viszont elég nehéz úgy, ha az ember nem igazán tudja, mi fogja várni. Megérkezve Albanyba, azzal találja szemben magát az ember – amellett, hogy nincsenek járdák –, hogy a lakosság nagy része tényleg magyar leszármazott és mindenki mindenkinek a rokona, de szinte senki nem beszél magyarul. Ennyi információ persze még nem volt elég, ezért már a megérkezésem előtt elkezdtük felmérni az igényeket.
Albany igazából csak az utóda az eredeti, magyarok alapította településnek, Árpádhonnak. A település története kellően kalandos, a hely maga is unikális, mivel a délkeleti államokban megtalálható magyar közösségek közül talán Árpádhon a legrégibb. 1896-ban három magyar család telepedett le itt és kezdett földműveléssel foglalkozni. Még ma is találkozhatunk az alapítóatyák leszármazottaival, akik változatlan formában tartották meg felmenőik családnevét. Persze idővel – és egy-két helyi törvénynek köszönhetően – a magyar nyelv használata egyre inkább kikopott, már csak az idősebbek közül beszélik páran. Viszont meglepő módon a mai napig érkeznek ide az anyaországban született magyarok új életet kezdeni. Ami feltűnik még az embernek itt hamar, az az összetartás és a befogadás: kevés hálásabb és segítőkészebb ember létezik a földön, mint az itteniek. Persze ennél kézzelfoghatóbb dolgok is vannak, például utcatáblák magyar nevekkel, az eredeti települést jelző tábla és természetesen sírfeliratok.
Mivel a közösségből szinte alig beszélnek páran magyarul, ez lett a felépítendő program fő profilja, tehát nyelvkurzusokat hirdettünk. Az első pár itt töltött hétben a közösség vezetőivel azon dolgoztunk, hogy kidolgozzuk a részleteket, többek között, hogy mikor és milyen hosszúak legyenek a nyelvórák, hány fős csoportokat indítsunk, milyen feltételekkel lehet részt venni rajtuk, miből tanítsunk és hogyan. Többen is említették, hogy az évtizedek során voltak próbálkozások a nyelv oktatására, de szakember híján ezek előbb-utóbb mindig abbamaradtak. A KCS Program végre lehetőséget adott számukra, hogy hivatalosabb keretek között, teljesen más szemlélettel közelíthessék meg az elődeik által beszélt nyelvet. Az előkészületek viszonylag gyorsan mentek, rengeteg érdeklődő volt és végül több, mint 40 ember regisztrált az induló 3 csoport egyikébe. Az időpontok kitalálásakor tekintettel kellett lennünk a potenciális tanulók igényeire: munka, család, életkor. Két esti és egy nappali csoportot indítottunk el végül, az egyetemi oktatásban is megszokott tömbösített órák rendszere szerint. Jó kérdés, hogy miből és hogyan lehet vagy érdemes felépíteni valamit, hogy aztán az működőképes legyen rövid- és hosszútávon is. A ’szerény mennyiségű szakmai tapasztalat’ és az ’egyetemi tanári múltak’ voltak a tökéletes recept összetevői, mert hát szerencsére a közösség tele van nyugalmazott pedagógusokkal és egykori egyetemi oktatókkal, akiknek remek meglátásaik voltak a tanítást illetően. Tehát kész volt a terv, megvoltak a jelentkezők és vártuk az első órákat. A nyelvoktatás mellett viszont fontosnak láttuk, hogy a kultúrába is bevezessük a diákokat, hiszen a kettő együtt jár. Elég nehéz lenne kikerülni a kultúrával való foglalkozást – nem mintha akartuk volna –, így minden hónap utolsó előtti hetében a nyelvórák helyett a kultúrára fogjuk helyezni a hangsúlyt. Minden hónap megkapja a maga tematikáját, például az október a történelemé lesz, így máris jó alkalom adódik majd arra, hogy október 23-áról beszéljünk. Emellett persze lesz hónapja az irodalomnak, a képzőművészetnek, a zenének, a földrajznak és a tudománynak is, hogy egy általános, de széleskörű képet kapjanak az anyaországról.
A tényleges oktatás megkezdéséig sem ültünk ölbe tett kézzel, szeptember 14-én, szombaton, a szervezet képviselőivel ellátogattunk Ponchatoula-ba az ’Art and Wine Stroll 2019’ rendezvényre, ahol a saját kis standunkon népszerűsítettük az induló nyelvkurzusokat, a múzeumot és a hamarosan megrendezendő szokásos Szüreti Bált. Nagyon igaz, hogy a magyarok mindenhol ott vannak, a fesztivál alatt is sok magyar leszármazottal találkoztunk, akik a térségben élnek, bár nem Albanyban, vagy olyanokkal, akik ismernek magyarokat a környéken.
Szeptember utolsó hetében megkezdődtek az órák. Már az első alkalom után érkeztek a pozitív visszajelzések, hogy mennyivel másabb szemléletű a nyelv oktatása, mint korábban bármikor. Szinte nem is telik el úgy nap, hogy valaki ne mondana köszönetet ezért a programért és a lehetőségért, hogy szüleik és nagyszüleik anyanyelvét tanulhatják. Valószínűleg sok minden menet közben fog igazolást vagy épp cáfolatot nyerni, hogy mi a jó és mi nem működik, mire lenne még szükség, vagy mit kellene másképp csinálni. Gőzerővel dolgozunk a program kiépítésén folyamatosan és emellett a már régóta meglévő és működő eseményekre is készülünk.
