Különleges, élményekben gazdag délutánokat tölthettünk együtt Sydneyben, a Szent Erzsébet Idősotthonban a kreatív foglalkozásokon. Pár kisméretű festővásznat fedeztem fel egy polcon, így ezúttal az élményfestésre gondoltam, ám nem a megszokott módon. Lakóink 83 és 92 év között járnak, így sokuk számára az ecset használata már nehézséget jelent, látásuk pedig nem mindig teszi lehetővé a hagyományos festési technikák alkalmazását.
De vajon valóban szükség van ecsetre ahhoz, hogy valami szépet alkossunk? Kell-e tökéletes látás vagy biztos kéz ahhoz, hogy játsszunk a színekkel egy vásznon?
A kreativitásnak ugyanis nincs korhatára, az alkotás öröméhez pedig nem feltétlenül kellenek hagyományos eszközök.
Ezért most egészen másfajta „festőeszközöket” hívtunk segítségül. Termésekkel, zacskókkal és különféle gyümölcsökkel dolgoztunk. Olyan hétköznapi tárgyakat és természetes anyagokat használtunk, amelyek új lehetőségeket nyitottak meg előttünk. A megszokott ecset helyett az érintés, a tapintás, a „nyomdázás” és a színek felfedezése került a középpontba.
A kezek munkához láttak, a fantázia szárnyra kapott, és hamarosan megtelt a helyiség beszélgetéssel, kíváncsisággal, mosollyal és alkotókedvvel.
Mindenki a saját tempójában, a maga lehetőségei szerint kapcsolódhatott be a munkába. Nem a tökéletességre törekedtünk, nem szabályokat követtünk, és nem is az számított, ki milyen technikával dolgozik. Sokkal fontosabb volt, hogy mindenki átélhesse az alkotás szabadságát, megtapasztalhassa, hogy képes valami újat létrehozni, és örömét lelje abban, amit a saját kezével megalkotott.
Az eredmény egyszerűen fantasztikus lett!
Szebbnél szebb, egyedi alkotások születtek, amelyek mindegyike magában hordozta készítőjének személyiségét, hangulatát és egyéniségét. Nem volt két egyforma mű, ahogyan nincs két egyforma emberi történet sem. Minden kép különleges lett, mert mindegyik mögött ott volt egy ember, egy érzés, egy gondolat és az alkotás őszinte öröme.
A kész művekre tekintve nem csupán színeket, formákat és érdekes mintákat láttunk. Megláttuk bennük a lelkesedést, a kíváncsiságot, a bátorságot és azt a gyermeki örömöt is, amelyet az új dolgok felfedezése adhat – életünk bármely szakaszában.
A délutánok során ismét megtapasztalhattuk, milyen sokat jelent az együtt töltött idő. Az alkotás nemcsak az egyéni kibontakozás lehetőségét adta meg, hanem közösségi élménnyé is vált. Egymás munkáinak megcsodálása, a közös nevetések, az elismerő szavak és a büszke mosolyok mind hozzájárultak ahhoz, hogy ezek a foglalkozások igazán emlékezetesek legyenek.
Hiszen egy idősotthon életében a mindennapok apró örömei különösen értékesek. Fontos, hogy lakóink ne csupán résztvevői, hanem aktív alakítói is legyenek a közösségi életnek. Hogy újra és újra megtapasztalhassák: van bennük alkotóerő, vannak ötleteik, és képesek örömet szerezni önmaguknak és másoknak is.
Az élményfestés éppen ezt adta nekünk. Lehetőséget arra, hogy a megszokottól eltérő módon próbáljunk ki valamit, hogy merjünk kísérletezni, és hogy a korlátok helyett a lehetőségekre figyeljünk.
Mert az alkotás értékét nem az határozza meg, mennyire szabályos egy vonal, milyen pontos egy forma, vagy mennyire hasonlít a végeredmény egy előre elképzelt mintához. Az igazi érték abban rejlik, hogy örömet ad, sikerélményt nyújt, és közben közelebb hozza egymáshoz az embereket.
Ezeken a délutánokon nemcsak képek születtek. Születtek mosolyok, közös emlékek, büszke pillantások és olyan élmények is, amelyek még sokáig velünk maradnak.
A foglalkozás végén pedig jó érzéssel néztünk végig a sokszínű alkotásokon. Mindegyik azt üzente nekünk, hogy alkotni bármikor lehet, örülni mindig érdemes, és a bennünk rejlő kreativitás nem ismer életkort.
Lakóink ismét megmutatták, hogy a legfontosabb alkotóeszköz nem az ecset, nem a festék, és nem is a tökéletes látás, hanem a kíváncsiság, a nyitottság, a képzelőerő és a szív, amellyel valami újat létrehozunk.
Mert nem az a legfontosabb, hogy mit alkotunk, hanem az, amit közben átélünk. És ha az alkotás örömet ad, akkor már megszületett a legszebb mű: egy boldog pillanat.
