ZIK Hétvége

/ Dr. Heka Dária Zsuzsanna /
heka.daria.zsuzsanna képe
A Zrínyi Ifjúsági Kör idén is szervezett magyar nyelvi tábort, ahogy az az elmúlt években már megszokottá vált Buenos Airesben. A különleges programokkal és játékokkal tarkított kétnapos, intenzív magyar nyelvi táborba a hétvégi magyar iskola tanulói közül jelentkeztek. Ez alkalommal körülbelül húsz lelkes gyerek vett részt a programokon. Az iskolában egyébként korosztályok szerint vannak csoportokra bontva a tanulók. Az óvoda mellett, "Alma", "Szőlő", "Barack", "Cseresznye és "Eper" csoportokban tanulnak a gyerekek. Az "Almák" a legkisebbek, míg az "Eprek" csoportja serdülőkorú fiatalokból áll.
Gyülekezés a múzeum bejáratánál Mindenki nagyon figyelMerre jártunk ma?

A program első állomása a Hotel de Inmigrantes volt. A hotel, ami 1952-ig funkcionált, egykor az Argentínába érkező bevándorlókat szállásolta el, ma már azonban múzeumként működik. Itt kezdtük meg a közös hétvégét szombat délelőtt. A múzeumi tárlatvezetés során megismertük az épület részeit, hol aludtak, étkeztek az Argentínába érkezők, és hogyan is kezdtek itt új életet egykoron. Az épületben ugyanis csak néhány napig tartózkodhattak, addig amíg nem találtak munkát és szállást. A látogatás rendkívül megható és szívhez szóló volt, ugyanis a kísérő tanárok közül ketten is gyermekkorukban a szálloda lakosai voltak. Érdekesség az is, hogy a múzeumban lehetőség van egy "diploma" kiállítására, azok számára, akik tudják felmenőik mely hajóval, mikor érkeztek az országba. A tanárok ezért előzetesen minden gyermeket megkértek, hogy kérdezzek ki szüleiket és nagyszüleiket, mire emlékeznek. Így többen ezzel a diplomával gazdagabban térhettek haza. A múzeumból, az ebédet követően a belvárosban található Mindszentynumba mentünk, ahol magyar órákkal folytatódott a program, a már említett csoportok szerint. A tanórákat ismét egy múzeumi látogatás követte, ezúttal a Centro Cultural de la Ciencia volt a helyszín, ahol egy interaktív kiállításon vettünk részt. Itt számos tudományos, tanító játékot próbálhattak ki a gyerekek. Betekinthettek például a titkosírás különböző módszereibe, a hőkamera működésébe, a reklámok rejtett üzeneteinek jelentésébe és még sorolhatnám, mennyi minden más különlegességet lehetett megismerni. Ezután a Mindszentynumba visszatérve közösen felelevenítettük a tartalmas szombati nap eseményeit, így is gyakorolva a magyar nyelv használatát. A vacsora után magyar nyelvű esti mesével zárult a nap a kicsik számára, míg a nagyok egy esti sétára mentek. A vasárnap is tartalmasan telt. A közös reggeli után magyar órák és néptánc tanulás következett, majd egy kézműves foglalkozással fejeződött be a délelőtt. A program zárásaként áhitaton vettünk részt a gyerekekkel, a Mindszentynumban található kápolnában. Majd összepakoltunk és megebédeltünk a szülőkkel együtt.

Az eseményekkel teli, csapatépítő tábor rendkívül jó hangulatban és hasznosan telt. Kicsik és nagyok egyaránt sokat gyakorolták a magyar nyelvet, ami külön jó lehetőség volt azon diákok számára, akik a Balassi Intézet programjának köszönhetően rövidesen Magyarországra látogatnak. Ennek fényében, természetesen nincs kétség, jövőre újra lesz ZIK Tábor!