Krisztus, imádság, ének, szemléltetés, magunkba nézés
A zenés istentiszteleti forma különbözik a hagyományos liturgiától. Amint a neve is mutatja, ilyenkor az ének és a zene nagyobb szerepet kap, mint a hagyományos istentiszteleten, valamint más jellegű énekek hangzanak el, amikkel természetesen szintén Istent magasztaljuk és hozzá szólunk. A mostani alkalom azért is volt különleges, mert igyekeztünk szemléltetni azt, ami az igehirdetésben elhangzott. Ugyanis arról hallottunk a felolvasott Ige és a tiszteletes úr prédikációjából, hogy számtalan falat építünk fel önmagunkban – a többi emberrel és az Úrral szemben. Ezeket pedig le kell bontani, és az egyetlen lehetőségünk erre az, ha elfogadjuk, hogy volt Valaki, aki azért, hogy ezt megtehessük, mindent megtett: Krisztus. Majd az istentisztelet végén együtt, körben állva, egymás kezét fogva elmondtuk a Miatyánkot, és ez után mécsest gyújtva énekeltük el az Ároni áldást.
Az istentisztelet után, mint minden alkalommal, leültünk beszélgetni egy finom kávé és sütemény mellé. Ez már régi hagyománya a gyülekezetnek, és mindenképp pozitív dolog, ugyanis nem kell egyből haza indulnunk, ha vége az igei alkalomnak, hanem van lehetőségünk beszélgetni, együtt nevetni, vagy épp fontos kérdéseket megvitatni. Mert a gyülekezet tagjainak feladata nemcsak az, hogy eljöjjönek az istentiszteletre, hanem az is, hogy ismerjék és szeressék egymást – s ha ez nem megy zökkenőmentesen, akkor dolgozzonak ezen.
