Egészen különös KCSP ösztöndíjasnak lenni és beépülni egy közösségbe szűk kilenc hónapra. Mire elmélyülnek a kapcsolataink, máris távoznunk kell. Szerencsémre sosem éreztem magányosnak magam, hiszen második otthonra leltem. A kezdettől fogva sokan családtagjukként kezeltek, minden nehézségben segítettek.
Számos izgalmas feladattal lettem megbízva. Bebizonyosodott, hogy egy ösztöndíjasnak mennyi képességgel kell rendelkeznie. Kezdve az alkalmazkodó képességgel, hisz belekerülni egy már meglévő közösségbe mindig nyitottságot igényel.
A türelem is nélkülözhetetlen, leginkább önmagunkkal szemben, hiszen belerázódni a kinti létbe, felvenni a ritmust a külhoniakkal, megtapasztalni a "KCSP-s létet” időbe telik. A talpraesettségre is szükség van, hiszen egy jó ösztöndíjas keresi a feladatot, meglátja a lehetőségeket.
Igazán színes munkanapokat tudhatok magam mögött. Kifejezetten tetszett, hogy nem váltak egyhangúvá a hétköznapok, hiszen itt nem volt két egyforma nap. Ha épp nem jelenléti feladatom volt valahol, akkor a háttérmunkáké volt a főszerep.
A szervezés, tervezés, dokumentálás különböző ágaira itt mind szükség volt. Nagy szerencsémre ezeket mindig is szerettem, itt lehetőségem volt ezen a területeken is kibontakozni. A plakáttervezés, a fotózás, a koreográfiák készítése mind kikapcsolt. Mondhatni nem is vettem észre, hogy dolgozom.
Kalandos egy 9 hónap volt, tele új kihívásokkal, élményekkel. Nem tagadom, voltak nehezebb napok, de összességében elmondhatom, hogy rengeteget tanultam és fejlődtem,
Nagyon hálás vagyok az újonnan megismert embereknek, a befogadó közösségnek. Megható volt, amikor a kisebbek az évzárón kérdőn jöttek hozzám, hogy hova megyek, hisz ők azt hitték örökre itt maradok. Bár most el kellett búcsúznom, de felejthetetlen emlékként marad meg az elmúlt időszak.
