Krakkói gyerekek magyar Mikulása
2024. december 15-én a Mikulás-napot a Magyarország Krakkói Főkonzulátusán tartottuk, ami egyúttal a krakkói hétvégi magyar iskola decemberi foglalkozása is volt. Bemutathattam az iskola új arculatát és roll-upját, amelyet én tervezhettem. A banner Krakkó emblematikus elemeit jeleníti meg: a Wawel vár bástyáit, a benne található katedrális tornyát és a híres sárkányt.
A sárkány különösen fontos motívum: a nagyobb figura az iskolásokat, a kisebbik az óvodásokat, a tojások pedig a még születendő krakkói magyar gyerekeket szimbolizálják. Ezt az egyik anyuka lelkesen kommentálta. A sárkány jelenléte és legendája különösen szimbolikus, hiszen a helyi lengyel legendakörbe az erdélyi Báthory család közvetítésével érkezett.
Nem is lennék igazán erdélyi, ha nem hagynék ott valami nyomot, ezért a Báthoryak címeréből három sárkányfog is megjelenik, amit már a nézőkre bízok, hogy hogyan értelmeznek. Az arculat tehát nemcsak esztétikai, hanem közösségi és szimbolikus értékkel is bír.
Az iskolai foglalkozás megkezdése után, mint minden rendes Mikulás, magamra öltöttem a híres piros ruhát, az irtózatosan csiklandozó szakállt, sapkát, felkaptam a botot és a zsákot, majd fájó derekat színlelve jelentem meg a zsibongó gyerekek között.
A velük való foglalkozás azért is kifizetődő, mert soha senki nem kérdőjelezi meg, hogy miért néz ki minden Télapó másképp, miért járnak összevissza heteken át, és miért más a hangjuk minden alkalommal. A lényeg a csoda. A programra közel hatvanan érkeztek: óvodások, iskolások, testvérek, szülők, sőt még nagyszülők is.
A Mikulás szerepében természetesen igyekeztem hozni a legjobb formámat – hiszen mi lehet fontosabb annál, hogy ne csak a gyerekek, hanem a kísérőik is jól érezzék magukat? Az ajándékozás név szerint történt, segítőm, Dajka Lilla krampusz ügyesen tartotta a rendet.
Öröm volt egy-egy gyerek arcán azt látni, hogy sikerült felejthetetlenné tenni a Mikulással való találkozást, legalább egy évre, egyeseknél talán örökre. Természetesen a Mikulás-csomag sem maradhatott el: a Bethlen Gábor Alap jóvoltából minden kisgyerek hazavihetett egy-egy édességekkel teli zsákot, amelyet ezúton is köszönünk a varsói testvériskolának.
A magyar közösség újra együtt lehetett az ünnepek előtt. Ilyenkor érzi az ember igazán, mennyire fontos, hogy távol a magyar kultúra határaitól is legyenek ilyen alkalmak, amikor összegyűlünk, nevetünk, és megéljük a hagyományainkat. Ugyan szórakoztató, de nem könnyű feladat, a végén már a sántítást sem kellett mímelni. De biztosan megérte, hiszen mikor máskor kérdezheti fel az ember büntetlenül Magyarország Főkonzulját, hogy jó volt-e egész évben?
