– Isten szavát meg kell hallani és meg kell érteni, de még ez sem elég: e szerint kell cselekedni – emelte ki szentbeszédében Nagy-György Attila atya december 18-án Innsbruckban a Magyar Ház dísztermében bemutatott karácsonyünnepi szentmisén. Hangsúlyozta, hogy kérnünk kell a Jóisten kegyelmét ahhoz, hogy tudjunk mi is az Ő apostolai lenni és karácsonyt vihessünk másoknak is. A szentmisén vele szolgált Hirschberger Raimund ügyvéd, nős diakónus, akit állandó lelkész hiányában az innsbrucki püspökség három évvel ezelőtt megbízott a hívek lelki vezetésével, és aki ennek megfelelően gyakran tart igeliturgiát a közösségben. Kántori szolgálatot az Innsbrucki Egyetemen történelmet hallgató és a cserkészetben is aktív Tánczos Noémi, a közösség orgonistája végzett (bal oldali képen), és a szentáldozás után egy csodálatos Ave Mariát is hallhattunk Palotás-Gazdag Erika előadásában (jobb oldali képen).
Az egyházközség világi elnöke, a huszonkilenc esztendős Wachsmuth Tünde ezúttal csak lélekben volt jelen: ezeket az estéket-napokat-heteket most egy héttel korábban világra hozott, gyönyörű kislánya, Hannah Júlia és odaadó férje, Sebastian mellett tölti.
Hanák Beatrix liturgiafelelős azonban az ifjú kismamát is derekasan képviselte a szentmisét követő ünnepségen: miután a karácsonyfán égő gyertyák fénye mellett elénekeltük a Stille nacht heilige nacht karácsonyi éneket, Bea néni a figyelmesség jeleivel örvendeztette meg az egyházközség életében szerepet vállaló személyeket, valamint Wachsmuth Tünde ajándékküldeményét is átadta minden jelenlévőnek. Mi a szeretet? című jókívánságlevelét Tünde egy 4–8 éves gyerekek körében végzett tudományos felmérés alapján állította össze, az idézett válaszszemelvényekkel kívánva mindenkinek, hogy „a mi kis karácsonyi szobánkban is ott legyen a szeretet és a gyermekekhez hasonlóan meghallhassuk, megérezhessük és átélhessük a szeretet sokszínűségét”. Mindehhez ragyogóan illeszkedett és az est hangulatát még tovább fokozta az a meglepetés-szerenád, amelyet egy fúvós kvartett adott, először a Magyar Ház ablaka alatt, majd a közösségi helyiségek előterében.
Szentmise után Csibi Krisztinával, a budapesti Magyarság Háza igazgatójával mi is átadtuk köszönet-ajándékcsomagjainkat a szervezetek vezetőinek és a magyar közösség életében aktívan tevékenykedőknek, majd Schenk Angyalka cserkészvezető segítségével kisorsoltuk az október 8–9-i, innsbrucki Márton Áron-napokon e sorok írója által meghirdetett, Vidd haza a magyar szót! című anyanyelvmegőrző és olvasásösztönző játék fődíját. A játék azt kérte az innsbrucki magyaroktól, írják meg egyetlen mondatban, hogy mi és miért ragadta meg őket leginkább a nekik ajándékozott két Márton Áron-kiadvány valamelyikéből. Ez lehetett egy vers, egy írás, egy gondolat, egy bekezdés, egy mondat, egy szó, egy kép… bármi. A válaszadók között sorsoltuk ki december 18-án azt a fődíj-ajándékkosarat, amely által a nyertes ugyancsak hazavihette a magyar szót. A kosár egy képes albumot (Lukácsovits Magda, Márton Áron püspök portréfestőjének Fidem pinxit – A hitet festette című életműalbumát), egy DVD-t (Maksay Ágnes Márton Áron boldoggá avatási pere I–III című háromrészes dokumentumfilmjét, amelyben Nagy-György Attila atya is fontos szerepben tűnik fel), egy Reményik Sándor-verseskötetet (Valaki értem imádkozott), egy Dsida Jenő-verseskötetet (Édesanyám keze), egy Toldi-regényt (Sumonyi Zoltán: Vitéz nagyfalui Toldi Miklós), egy 2017. évi Katolikus Kalendáriumot, egy 2017. évi forgatós felnőtt- és egy forgatós gyermek-falinaptárat tartalmazott és Csonkáné Simon Ildikó nyerte el. Mindazon játékosokat pedig, akiknek nem kedvezett a szerencse, a játékfelhívásnak megfelelően kivétel nélkül mind, a magyar szó hazavitelét ugyancsak lehetővé tevő vigaszdíjjal: 2017. évi kalendáriumokkal kárpótoltuk.
Az esten, melyen a forralt bor mellett nagyokat beszélgetve még sokáig együtt maradtunk, ismét bebizonyosodott, hogy az innsbruckiak mindig tudnak nekem meglepetést szerezni. Amikor a karácsonyi szentmise után megemlítettem az ízig-vérig osztrák Hirschberger Raimund diakónusnak, hogy az innsbrucki római katolikus egyházközség hetvenéves történetét feldolgozó, napokban megjelenő nagycikkemben úgy fogalmaztam róla, hogy „a magyarokat a szívében hordja”, tört magyarsággal ugyan, de magyarul felelt. Ezt mondta: „A szívemben kicsit én is magyar vagyok!”
Olvasom azóta is Wachsmuth Tünde jókívánságlevelét, újra- és újraolvasom a Rikkancs (a tiroli magyarok tájékoztatója) decemberi számában közölt, Karácsonyi levél Jézustól című írását, és közben Hirschberger Raimund diakónus szavain tűnődöm, melyeket egy pillanatra sem tudok elfeledni.
Innsbruckban ennél szebb karácsonyi ajándékokat aligha kaphattam volna!
