Újévköszöntő Magyar Vacsora Göteborgban

/ Stumpf Anna /
stumpf.anna képe
Az ünnepek és a hosszúra nyúlt téli szabadságok után együtt köszöntötte az újévet a magyar közösség Göteborgban.
A magyar vacsorán megjelentekA vacsora asztalnálKoccintásA szervezés folyamatában

A Göteborgi Fiatalok (GöFi) által szervezett eseménynek M. Molnár Éva adott otthont saját éttermében, a Lucky Lotti Grill Étteremben, ahol magyar szokás szerint, külön erre az alkalomra készített lencsefőzelékkel és sült virslivel vártuk az érdeklődőket. Sokan csak ekkor, január közepén utaztak vissza Svédországba a Magyarországon töltött ünnepi időszakot követően, így hosszú idő után először volt lehetőségük újra találkozni és együtt ünnepelni itteni magyar barátaikkal.

 

A rendezvényen így majd’ 35 fő vett részt – köztük sokan először látogattak el svédországi magyar eseményre –, akik nemcsak magyar ízekre, de új barátokra, ismeretségekre is leltek a szerencsehozó vacsora kíséretében. Nagyon jó hangulatú beszélgetések, sztorizgatások alakultak ki, s eközben sok hasznos, a svédországi magyar létet megkönnyítő információ (pl. helyi mesteremberek elérhetőségei, munkalehetőségek) is gazdát cserélt. Ráadásul azt az elméletet is megcáfoltuk, mely szerint „két magyar háromfelé húz": felemelő volt látni, hogy a különböző társadalmi rétegekből érkezett, más-más életszemléletű és perspektívájú emberek is egymásra találtak és egyaránt jól érezték magukat az este.

  

A vacsorát követően mindannyian együtt koccintottunk egy pohár magyar pezsgővel (még a sofőröknek szánt alkoholmentes pezsgő is magyar volt!), és levezetésként ismert magyar zenékre táncoltunk, ezzel búcsúztatva az óévet. Aki eljött, kivétel nélkül jól érezte magát, és feltöltődve, magyar barátokkal az oldalán, a jó szerencse várományosaként tekinthetett az új esztendő elébe.