Az ügynökök a paradicsomba mennek – filmvetítés és pódiumbeszélgetés Regensburgban

/ Pénzes Martin /
penzes.martin képe
2019. november 20-án vetítették Regensburgban Dézsy Zoltán „Az ügynökök a paradicsomba mennek” című filmjét. A bemutatón a rendező is jelen volt, a film után közös beszélgetés következett.
film, Regensburg, ügynökök, Dézsy, mozifilm, Regensburg, ügynökök, Dézsy, mozifilm, Regensburg, ügynökök, Dézsy, mozifilm, Regensburg, ügynökök, Dézsy, mozi

Azt szeretem KCSP ösztöndíjas munkámban, hogy nagyon sokrétű, feladataim igen szerteágazóak. Mindennapi munka az intézetben, könyvtárgondozás, hétvégi iskola, amiket rendre kiegészít egy-egy alkalmi program. Így volt ez a mostani filmbemutatón is.

A magyar kormány a határnyitás és rendszerváltozás jubileuma alkalmából hirdetett „30 éve szabadon” emlékéve keretében érkezett, előbb Münchenbe, majd Regensburgba Dézsy Zoltán 2010-ben elkészült filmje. A filmet Regensburgban a Filmgalerie im Leeren Beutel nevű helyen vetítették. A program Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával, a Müncheni Magyar Főkonzulátus és a Regensburgi Egyetem Magyar Intézetének  együttműködésében jött létre.

Szerda este Magyar Intézet-i irodámból igyekeztem át a szomszédos moziba. Ismerős arcok érkeztek sorban. Munkatársak, helyi magyarok, sőt, a nálunk tanuló német egyetemisták közül is sokan eljöttek.

A film az 1980-as évek vége és a rendszerváltás gyötrő kérdéseivel foglalkozik. Fiatalok helyzete és dilemmái, a kommunizmussal kibékült, kiváltságokat élvező szülők hozzáállása („Mi mindent ennek a rendszernek köszönhetünk” – hangzik a kellemetlen mondat), családi ellentétek, hatalom és vagyon átmentése, belső elhárításba beszervezett fiatal ellenzékiek. Egyszóval olyan kérdések, amik ma is beszédtémát szolgáltatnak nekünk.

A filmvetítést követő pódiumbeszélgetésben intézeti munkatársam, Busa Krisztina szakreferens, és Spiller Krisztina magyar közösséggel való kapcsolattartásért felelős diplomata (München) működött közre.

Úgy gondolom, sikeres volt a rendezvény, közel 50 személy jött össze, a közönség kérdezett a mozi utáni eszmecserén, a film előtti népszerűsítő körlevelemre pedig több megkeresés is érkezett, amelyben további előadásokról érdeklődtek.

KCSP ösztöndíjasként sosem unatkozik az ember, mindig van mit tenni. Jó érzés tudni és látni azt, hogy értelmes, a nyelv gyakorlására és egymással való kapcsolattartásra alkalmas programok szervezésében tudok közreműködni. A filmvetítéssel egybekötött november 20-i pódiumbeszélgetés is ilyen volt.