Avagy milyen az augusztusi kiszebáb-égetés?
A Fonó Táncegyüttesből Rind Attila ezért előrukkolt egy ötlettel, hogy szervezzen a tánccsoport télűző-tavaszváró estét, ahol a táncosok, családjukkal és barátaikkal együtt melegedhetnek a tűz mellett. Bartha Gyöngyi, családja, és a csoport többi tagja pedig tökéletesen megvalósította ezt az ötletet.
Ugyanis ezen az estén tűzgyújtás volt, igazi tábori hangulattal, szalonnát, kolbászt és hagymát sütöttünk, volt, aki mályvacukrot (ami elsőre elég bizarr látvány, de miután megkóstolja az ember, nem hagyta volna ki ezt az élményt; az íze, mint a cukros-tojásfehérje, kívül ropogós, belül nyúlós, szuper!) és közben beszélgettünk, énekeltünk.
A délután folyamán készítettünk egy kiszebábut, és ahogy gyűltek az emberek, elmondtuk nekik, hogy hamarosan elégetjük azt, amely jelképezi a telet. A hozzá fűződő szokást is felelevenítettük; sok helyen egy-egy papírra felírták azokat a dolgokat; rossz szokás, betegség,… amiket maguk mögött akartak hagyni a téllel, és azt a bábura rögzítették. Úgy tartották, hogy a bábu tűzbe dobásával elmúlik a rossz, amit a papírra vetettek, és a tél is, jön a tavasz, újjá születik a természet, és az ember is megújul.
Számomra nagyon meglepő volt, hogy hirtelen milyen sokan ragadtak tollat, és milyen gyorsan tele lett a kiszebáb apróba hajtott papírdarabokkal.
Finomakat ettünk, ittunk, majd mindenki nagy örömére és reménységére elégettük a kiszebábot, és a tüzet körültáncoltuk, s férjem, Bodor Lóránd vezetésével egy gyimesi hejszával ijesztettük el a telet, s az azt jelképező kiszét.
Az este igazán jó hangulatban telt, és őszintén remélem, hogy a lehető legjobb úton-módon sikerül mindenkinek a megújulás, és hátrahagyni a téllel azokat a rossz dolgokat, amik a papirosokra kerültek.