Teadélután a Jönköpingi Magyar Egyesületnél

Teadélután

/ Lohn Annamária /
lohn.annamaria képe
"A tea az egyetlen tiszta ital. A többi mind gyanús, vagy a nemiséghez van valami távoli köze, vagy hosszú és lassú tűz érte őket, mint az égetett italokat vagy a pörkölt kávét, vagy erjedtek, mint a bor, de mindenféleképpen elveszítették eredeti ízüket és illatukat. A tea viszont mindvégig azonos maradt önmagával." (Moldova György)
TeadélutánGyerekek

Február utolsó napján a telet búcsúztatva, a márciusi tavaszt köszöntve közösség építő Teadélutánt tartott a Jönköpingi Magyar Egyesület. A teázós – sütizős jókedélyű délután célja az egyesület új elnökségének bemutatkozása volt, illetve, hogy a tagok mind jobban, kötetlen beszélgetés keretében ismerhessék meg egymást. A felnőttek mellett az egyesület vezetése kiemelt figyelmet fordított arra is, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat, így számukra egy mesés délutánt szerveztek, ahol a kisebbek egy mesefilmmel szórakoztathatták magukat két tortaszelet között. A mese végén természetesen annak értékelése és megbeszélése sem maradhatott el.

Összességében egy remek hangulatú, családias délutánt tölthettünk együtt, melynek hangulata a fotókon is visszatükröződik.