takacsy.dorka.kornelia

2017.05.20.
anyák napja
Bár a dalból jól ismert „orgona ága, barackfa virága” még nem öltöztek új ruhába anyák napja hajnalára Montreálban, a vasárnapi iskolás gyermekek viszont igen, hogy egy kis műsorral köszöntsék az édesanyákat, nagymamákat.
2017.05.20.
anyak napja
A Montreáli Magyar Iskola hagyományos anyák napi, egyben évzáró műsorát idén is magyar szokásnak megfelelően, május első vasárnapján tartottuk meg a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom Mindszenty termében.
2017.05.05.
Bokréta
Ötvenedik évfordulóját ünnepli a montreáli Gyöngyösbokréta együttes. A csoport nagyszabású előadást tervez június 3-án a McGill Egyetem Moyse Hall színháztermében, ahol nem csak az együttes három korcsoportja lép színpadra, hanem régi táncosok is...
2017.05.01.
bál
A közel féléves zord és fogcsikorgatóan hideg tél után mindenki tűkön ülve epekedik a tavasz beköszönte után – nem csoda, hogy hagyományosan a Tavaszi Bál a montreáli református templom egyik legjobban várt, legrangosabb eseménye.
2017.04.13.
Ottawa
Egy verőfényes áprilisi reggelen a Montreáli Magyar Iskola apraja-nagyja (óvodások, iskolások, szülők, tanárok) felkerekedett, bepakoltunk a bérelt buszba, és kezdetét vette várva-várt kirándulásunk Ottawába. Útközben Vuk kalandjait néztük, így...
2017.04.10.
előadás
Igazán különleges műsort tekinthettek meg azok, akik április másodikán a montreáli Első Magyar Református Egyház közösségi termébe jöttek.
2017.04.07.
babszinhaz
Tartalmasan telik a tavasz a Magyar Iskolában! Mivel a nyelvismeret a kulturális háttér ismerete - és főként átélése - nélkül csak száraz tudomány, természetesen a magyar nyelv tanítása mellett a népi kultúra kincseivel is igyekszünk megismertetni a...
2017.03.13.
március 15
A hagyományokhoz híven ismét az Első Magyar Református Egyház adott otthont a montreáli magyar közösség március 15-i ünnepségének. A rendezvényt rendkívül összetett és hosszas felkészülés előzte meg, hiszen minden magyar ifjúsági egyesület műsorral...
2017.03.08.
Egmont-nyitány
Nagy izgalommal és várakozással gyűltünk egybe március 7-én a montreáli Első Magyar Református Egyház közösségi termében, hogy meghallgassuk a forradalommal elválaszthatatlanul összeforrt mű nevével fémjelzett előadást.
2017.02.27.
Bokréta Együttes
2017 február 17-19 között újra Montreál közelébe, az Île-Perrot-ra helyeződött át Észak-Amerika magyar néptáncos világának középpontja - megrendezésre került ugyanis a Bokréta Együttes Hagyományos Téli Tábora. Több mint 100 táncos gyűlt össze egész...

Oldalak