A nagy számú érdeklődő művész mellett többek között jelen volt a rendezvényen Szabó Stefánia torontói főkonzul, Ayklerné Papp Zsuzsa, a Rákóczi Alapítvány elnöke, valamint Heinemann András a kanadai-magyar és határontúli közösségek nagylelkű támogatója, aki egyben a művész édesapja. Az elegáns fogadáson részt vett továbbá a Gardiner Museum vezetősége, több volt kanadai szenátor, képviselő és nagykövet.
Steven Heinemann 1970-es évek végén kezdte meg tanulmányait a Sheridan College Egyetemen, majd elvégezte az Alfred University mesterképzését is. Több mint 40 éves pályafutása során számos neves kiállítóteremben és múzeumban voltak láthatók a művei, többek között Londonban, Bostonban, Taipeiben és New York-ban.
A tárlat 2017. októberétől 2018. január 21-ig tekinthető meg a torontói Gardiner Museum-ban.