Roma Holokauszt-emlékkiállítás nyílt Torontóban

/ Csadi Zoltán /
csadi.zoltan2024 képe
A roma holokauszt áldozatai előtt tisztelgett az az emlékkiállítás, amelyet az ANOSZTRU Országos Egyesület szervezett a Torontói Főkonzulátussal együttműködésben.
KiállításKiállításKiállítás

Az esemény méltó alkalmat teremtett arra, hogy a kanadai magyar és roma közösség tagjai közösen emlékezzenek a történelem egyik legsötétebb időszakára.

A megemlékezésen Teleki László, az ANOSZTRU elnöke mutatta be a kiállítást, hangsúlyozva a roma közösségek második világháborús szenvedéseinek és üldöztetésének történelmi jelentőségét. Beszédében kiemelte:

„A roma holokauszt nemcsak a romák története, hanem közös emberi felelősségünk része, amelyről kötelességünk beszélni és tanítani.”

A kiállítás megnyitóját Jákó János, Magyarország torontói főkonzulja nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta a közös megemlékezés fontosságát, valamint a roma és magyar közösségek közötti párbeszéd és együttműködés értékét.

Az esemény zárásaként szimbolikus és megható pillanatra került sor: az emlékezés gyertyáját közösen gyújtotta meg Teleki László, Jákó János főkonzul, valamint Dara Solomon, a Torontói Holokauszt Múzeum igazgatója.

A gyertyagyújtás csendes főhajtás volt azok előtt, akiket a nácizmus idején származásuk miatt üldöztek és pusztítottak el.

A kiállítás nem csupán emlékezésre hív, hanem lehetőséget ad a párbeszédre, az oktatásra és a történelmi igazság jobb megértésére is. Torontóban ezzel a kezdeményezéssel ismét hangsúlyt kapott az a nemzetközi törekvés, hogy a holokauszt minden áldozatáról méltó módon emlékezzünk meg – függetlenül attól, hogy milyen nemzetiséghez vagy etnikai csoporthoz tartoztak.