Rendhagyó magyaróra

A Grenoble-i középhaladó felnőttekkel

Január elején Franciaországban minden együttlét jó ok arra, hogy elfogyasszák a „galette des rois”-t, „a királyok lepényét”, a vízkereszt-napi mandulás rétest. Természetesen a magyarok is szívesen hódolnak ennek a szokásnak.

Mint nálunk egyes vidékeken a Luca-napi süteménybe, a háromkirályok galette-jébe is kerül valami: a hajdani paszulyszemet mára a háromkirályokat, Máriát, esetleg a bárányt ábrázoló kis porcelán szobrocska váltotta fel. Sőt, napjaink szekularizációja már rajzfilmfigurákat, robot-szerű alakokat is beleültet e keresztény ünnephez kapcsolódó szokás kulináris kellékébe. Akinek a tányérjába kerül, az lesz a király. Minden korosztály szívesen eljátssza a királyválasztást.

Január 13-án Grenoble-ban rendhagyó magyar órát tartottunk a felnőtt középhaladó csoporttal. A szokásos online óra helyett ezúttal személyesen találkoztunk a környéken lakókkal, egy Lille-ben lakó tanítvány pedig a világhálón csatlakozott hozzánk.

A magyarórán két királyt is választottunk. Az est poénja csak ebben a kontextusban érthető: mi történik, ha ugyanaz a személy kapja mindkét galette szobrocskáját? Kettős király lesz az illető, osztrák–magyar császár?

Deák Kristóf Oscar-díjas rövidfilmje, a „Mindenki” itt is igazi tetszést aratott. Megnézni és magyarul megbeszélni kihívás és élmény is volt egyben.

Nagyon megható a franciaországi tanítványok ragaszkodása és nyitottsága. Általában vagy magyar gyökereik vannak, vagy magyar házastársuk, így a magyar nyelv és kultúra életük szerves része.