A magyar kultúra napi rendezvényünk alkalmával is megtelt a Teleház. A macedóniai magyarok nagy számban jöttek el, hogy közösen ünnepeljük meg ezt a jeles dátumot. Szinte mindannyian tudják, hogy miért éppen január 22.-e a magyar kultúra napja, ezért a rövid ismertető, valamint a magyar himnusz meghallgatása után, a magyar találmányokról beszélgettünk.
Utána megnéztünk egy magyar népmesét is, majd a magyar kártyával ismerkedhettek meg a macedóniai magyarok. Ez újdonság volt a számukra, szinte egyikük sem találkozott még a magyar kártyával, éppen ezért nagy lelkesedéssel tanulgatták, hogy melyik lapnak mi a neve, majd egy egyszerűbb játékot is megtanultak. Míg a társaság egyik része kártyázott, néhányan a terem másik végében malmoztak.
Remek hangulatban és sok új ismerettel gazdagodva tértek haza a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének tagjai a magyar kultúra napi rendezvényünkről.