Közös istentiszteletet tartott Münchenben a német, a holland és a magyar gyülekezet
Az istentisztelet német nyelven folyt, hiszen ez kötött össze bennünket, de az Igét, ami az istentisztelet alapja, mind a három nyelven felolvasták. Együtt énekeltünk, figyeltünk az igehirdetés szavaira, valamint meghallgattunk egy rövid dialógusba foglalt előadást a reformációról. Az imádságban is együtt álltunk Urunk színe elé, s ami igazán megmutatta az egységet az ünneplésben, az az, hogy a négy gyülekezet lelkésze együtt szolgált, együtt imádkoztak, s egy lélekkel voltak jelen az alkalmon. Így kell példát mutatni a gyülekezeti tagoknak, mit jelent „egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban" (ApCsel 1,14).
Az istentiszteleten gyülekezetünk kórusa is szolgált, két Istent dicsőítő és magasztaló éneket elénekelve. Az egyik dal németül is és magyarul is megszólalt, a másik pedig csak magyarul. Hálásak vagyunk, hogy az ünneplő gyülekezet előtt ilyen csodálatos formában dicsérhettük az Élő Istent.
A reformációt azért is ünnepeltük meg együtt, mert ez nem csak a magyarok, vagy a németek, vagy a hollandok számára fontos. A reformáció, vagyis a Krisztushoz való visszatérés, megújulás minden keresztény számára fontos kell, hogy legyen. Mert a reformáció nem arról szól, hogy valaki református, lutheránus, katolikus, vagy más keresztény felekezethez tartozik-e, hanem arról, hogy kit tart egyedül Urának. Aki vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére, annak minden nap térdet kell előtte hajtania, és ebben a térdhajtásban bizony elmosódik a felekezeti hovatartozás. Ez az igazi reformáció.
A képeket Ravasz Zoltán készítette.
