Pontozó – Néptáncverseny és találkozó Torontóban

/ Lukács László /
lukacs.laszlo képe
Immárom negyedik éve rendezi meg újra a Kodály Táncegyüttes Torontóban a Pontozó Szóló és Csoportos Néptáncversenyt. A verseny céljai közé tartozik hogy pozitív környezetben elősegítse az észak amerikai néptáncosok egymással való ismerkedését, kapcsolatokat teremtsen, lehetőséget adjon a táncosok képességeinek bemutatására és felmérésére szakmai zsűri által.
A színpad a műsor előtt

A hétvégén, április 5-6-7-én Torontóban, Kanadában megrendezett Pontozó Szóló és Csoportos Táncversenyen nagyon szép teljesítményt nyújtottak a csoportok és a szólisták. Az Észak-Amerika különböző helyeiről érkező versenyzők több mint 200-an vettek részt az eseményen, mutatták be tánctudásukat, és a magyar kultúrához való kötődésüket. Észak-Amerika számos városából érkeztek: például New Brunswick-ból, Detroit-ból, Kitchener-ből, Hamilton-ból, Clevelandből, és természetesen Torontóból.

Minden évben a Pontozónak van egy kiemelt tájegysége, aminek kultúráját, táncait, viseleteit megismertetjük a közönséggel. Az idei évben a fő téma a Felvidék volt. A magyar-szlovák határ alatt és fölött lévő magyar lakta területek, kisebb települések kultúrája, táncai jelennek meg a három nap során ezen az eseményen, az ottani szlovák tánckultúrával együtt, mert a Felvidéken a magyar és a szlovák emberek mindig is békében éltek egymással. Ennek köszönhetően hívtuk meg a Torontóban működő szlovák táncegyüttest, a Vychodnat, akiktől Szlovákia középső részéről láthattunk egy táncot, illetve egy parchovanyi csárdást és karikázót. Az eseményen részt vett többek között dr. Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete, és Michael Martincek, Szlovákia tiszteletbeli főkonzulja.

 

Eredmények:
1.helyezés - Kodály Együttes - Bonchidai,
2.helyezés - Kodály Ifi csoport - Emlékül Kodály Zoltánnak
1.helyezés - Gáspár Tomi - Bonchidai legényes (Kodály Együttes)
2. helyezés Köves Ádám, Nagy Anikó - Bagi táncok (Kodály Együttes) 
2.helyezés Kodály Együttes gyerek csoportja - sárközi táncok
3.helyezés Varga Eszter - Bonchidai (Kodály Ifi csoport)
2 különdíjat kapott még a Kodály Együttes gyerekcsoportjából két pár. 

Az esemény háromnapos, melyből pénteken egy közel egyórás nagyon színvonalas műsort láthatott a közönség, amit táncház követett. A második napon volt maga a verseny 11 órától egészen 17 óráig, majd a díjkiosztás, és az esti Felvidéki bál, ahol Sinka László, első misszióhelyettes, Laky-Takács Péter, konzul, Boda-Lázár Judit, a Magyar Ház elnöke és Komáromy András, a Kodály Együttes elnöke mondott beszédet a bálban megjelenteknek. Vasárnap egész napos "workshop", tánctanítás volt a felnőtt korosztálynak Lévai Péterrel és Lévai Anitával, a gyerekeknek Lukács Lászlóval és Márton Rékával.

A Pontozóra minden évben igyekeznek Magyarországról neves szakembereket, zenészeket, zsűritagokat hívni, hogy az otthoni aktuális színvonalnak, elvárásoknak az itteni táncos közösségek is meg tudjanak felelni, tudjanak fejlődni. A versenyt végignézve megállapítható, hogy nagyon erős mezőny volt látható itt az anyaországtól távol, nagyon sok ügyes, tehetséges néptáncos van Észak-Amerikában. Reméljük, még nagyon sokáig megrendezik ezt a fontos eseményt, ahova a szombat esti bállal együtt több mint 700-an látogattak el a három nap alatt.