Minden új volt még – az utcák, az emberek, a város. Kicsit idegenként, de kíváncsian érkeztem a parkba, és már az első pillanatokban éreztem, hogy jó helyre kerültem. A park nyugodt, zöld környezete és a tóparti kilátás Cleveland fényeire magáért beszélt, de ami igazán meglepett, az az volt, amikor megláttam azt a rengeteg cserkészgyereket, akik magyarul énekeltek és játszottak – magától értetődően, felszabadultan.
A gyerekek kisebb csoportokban mozogtak, vezetőik irányításával különféle játékokat és feladatokat végeztek a park területén. A program zárásaként tábortűz mellett gyűltek össze, ahol énekekkel és közös dalos játékokkal zárták az estét. A cserkészszülők is jelen voltak – sokan közülük segítettek a tűzrakásban és végig ott maradtak a háttérben.
A legerősebb pillanat számomra az volt, amikor a gyerekek magyar népdalokat kezdtek énekelni a tűz körül, miközben mögöttük ott volt a kivilágított clevelandi városkép. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy milyen különleges helyre érkeztem. Egy olyan közösségbe, ahol több ezer kilométerre Magyarországtól is élő, aktív magyar élet zajlik, és ahol a nyelv, a kultúra és az összetartozás teljesen természetesen van jelen a gyerekek hétköznapjaiban is.
Ez az este volt az első alkalom, hogy testközelből láthattam, mit jelent a clevelandi magyar közösséghez tartozni. És egyben az első jele annak, hogy mennyi minden vár még rám ebben az évben.
