Ottawába kirándultunk

/ Takácsy Dorka Kornélia /
takacsy.dorka.kornelia képe
Egy verőfényes áprilisi reggelen a Montreáli Magyar Iskola apraja-nagyja (óvodások, iskolások, szülők, tanárok) felkerekedett, bepakoltunk a bérelt buszba, és kezdetét vette várva-várt kirándulásunk Ottawába. Útközben Vuk kalandjait néztük, így szinte elrepült a két és fél óra.
OttawaOttawaOttawa
Amint megérkeztünk a fővárosba, egyből a helyi magyar iskolába mentünk, ahol már várt minket több mint 40 izgatott ottawai gyerek, felnőttek és dr. Ódor Bálint nagykövet is.

Felállítottuk a paravánt, majd megtekinthettük velünk tartó vendégünk,Toldi Ilona budapesti óvodapedagógus bábelőadását. A legkisebbek is nagy beleéléssel követték az erdőben felejtett táska lakóinak történetét, és Zelk Zoltán Három nyulak című verses meséjét.  A műsor izgalmai után húsvéti ünnepséget tartottunk, a „Nyuszi ül a fűben” körjátékot játszottuk, mindenki kapott egy papírból készült nyúl vagy csibebábot, és a vállalkozókedvűeknek az arcát is kifestettük. Az előadás végére így már a mintegy 60 gyerek többsége vidám kisnyusziként hancúrozott a teremben.

Ezt követően népes kis csapatunk ismét buszra szállt, a kanadai magyar nagykövetségre mentünk, ahol dr. Ódor Bálint nagykövet és Deák-Stifner Dorottya kulturális attasé körbevezettek, majd ebéddel is megvendégeltek minket.

A nagyobbak számára viszont most jött még csak a kirándulás fénypontja! Következő, egyben utolsó állomásunk ugyanis a Kanadai Természettudományi Múzeum volt, ahol remek interaktív, gyerekek számára is élvezetes kiállításon tanulhattunk hüllőkről, emlősökről, a vizek élővilágáról, ásványokról, rovarokról, madarakról és Kanada őshonos állatairól. Többek között simogattunk élő sáskát, jegesmedvebőrt, bebújtunk óriási teknőspáncélba, teszteltük, tudunk-e akkorát ugrani a testméretünkhöz képest mint egy szöcske. (Én nem.)

Ennyi izgalom után nem is csoda, hogy a buszon hazafelé sokan elpilledtek és végigaludták az utat. Ezt a remek napot viszont biztosan nem fogjuk elfelejteni egyhamar!