A 100 éves trianoni évforduló önmagában is óriási jelentőséggel bír, ráadásul Mendozában most először volt lehetőség a megemlékezésre, bár természetesen virtuális formában. Ezen felül a közösség lelkesen csatlakozott az ösztöndíjasok által szervezett közös dél- amerikai programhoz is.
Legelőször májusban merült fel bennünk az emléknap közeledte, ekkor még csak egy baráti beszélgetésben. Elkezdtük gyűjteni az ötleteinket, hogy milyen formában és módon tudnánk megemlékezni az Összetartozás Napjáról. Ekkor indult csak el igazán a várakozás és készülődés! Ahogy közeledett a nap, úgy érkeztek folyamatosan új felkérések, pályázatok, programok és ötletek is a közösségtől.
Terveket, kvázi forgatókönyveket készítettünk, sokan régi fényképeket kutattak fel. Még vasárnap este is arról beszélgettünk, mit is jelent magyarnak lenni, vagy hogy mit kapott a közösség a programtól? Az elején azt gondoltam, nehezen tudnak majd erre a kérdésre válaszolni, mert Mendoza még csak most kapcsolódott igazán a Kőrösi Csoma Sándor Programhoz. Kiderült hogy tévedtem. Talán éppen azért, mert az itteni magyarok most élik meg azt a változást, amit az ösztöndíjprogram jelent.
Ezek után már könnyű volt összeállítani a tervezett videókat, és végül a megemlékezések formája is körvonalazódott. Személyesen nagy megtisztelésnek érzem, hogy az elsők között beszélhettem erről a napról, és jelentőségéről a mendozai közösségnek. Külső szemmel talán nehéz észrevenni mennyit jelent egy ilyen előadás.
A közös dél- amerikai megemlékezésről nehéz túlzások nélkül beszámolni. A történelmi narrációt, amit a chacói ösztöndíjas Martí Tibor prezentált, zenék, táncok és képek színesítették a kontinensen innen és túl. A résztvevők között voltak magyarországi honfitársaink, a hallgatóság sorait pedig Ankarából, Minksből, vagy épp Észak- Amerikából is erősítették. A megemlékezés végén az összetartozás jelképeként gyertyát gyújtottunk, amit a kamerákon keresztül megannyi csillag pislákoló fényének lehetett látni.
A megemlékezéshez közel 270 fő csatlakozott, ami nagyon szépen tükrözi, mit jelent ma magyar közösséghez tartozni a világ bármely pontján. Számomra egy határokon átívelő család, ami most, hogy a sajátomtól távol vagyok, szeretettel és barátsággal vesz körül. Ezért pedig nagyon hálás vagyok, és lehetünk hálásak mindannyian.
