Távol vagytok, de mégis közel
Az ösztöndíjas külhoni szolgálatomat nagy izgalommal kezdtem. Tudtam, hogy a számomra kijelölt célterület egy darabig az otthonom lesz, és a közösség tagjai pedig a "kanadai családom." Már az utazás előtt eldöntöttem, hogy a közösségbe nem idegenként, kívülállóként szeretnék megérkezni, hanem a hamiltoni magyar közösség egyik tagjaként. Így is lett. Első perctől a közösség szerves részének éreztem magam. Jó ismerősként, régi barátként, kedves családtagként fogadtak. Része lettem a mindennapoknak, a közösség életének. Otthont adott a Szent István Templom Erzsébet terme, a cserkészfoglalkozások szobái, a magyar iskola épülete és a kedves családoknál eltöltött napok és esték.
Mindig is fontos volt számomra, hogy aktív cselekvője és szervezője legyek a rám bízott közösségeknek. Lételemem, hogy emberekkel foglalkozzak, örömmel tölt el a közösségszervezés és az, ha kreatív, alkotó tevékenységgel járulhatok hozzá egy csoport fejlődéséhez. Az utóbbi dolgos éveim megkoronázása a Kőrösi Programban való részvétel volt. Minden szenvedélyemnek hódolhattam: egyszerre volt jelen a rendezvényszervezés, a közösségépítés, a tanítás, a kulturális ismeretek átadása, a magyar identitás és hagyományok megőrzése és a történelem. Ez az utazás megerősített, szakmailag és emberileg is. Sokszor eszembe jut a következő, Babits Mihálytól származó versrészlet, miszerint: "útjaidat akármerre bolygod, egy országot hordozol magaddal." Hazámhoz való hűségem és elkötelezettségem mindvégig velem volt. Magyarországot ugyanis a szívemben vittem magammal. Készen arra, hogy lehetőségeimhez mérten minél többet átadjak abból a kultúrából, melyre annyira büszke vagyok. Emlékezetes év volt.
Ez az év azonban mindannyiunk számára különleges. Emlékezünk és emlékeztetünk. 100 évvel ezelőtt, június negyedikén egy tollvonással részekre szakították az országunkat, szétválasztottak családokat és a szétszabdalták a magyar anyanyelv közösségét. Azonban hiszem, hogy a nemzeti összetartozás érzését nem sikerült ezzel a tollvonással megszüntetni. Hogy miért gondolom így? Mert a diaszpórában eltöltött hónapok bebizonyították azt, hogy összetartozunk. Egyek vagyunk, mert ugyanazt érezzük, amikor meghatódunk a Himnuszon. Nem csak mondjuk, de át is éljük, hogy mit jelent "megtanulni, megőrizni és tovább adni". Összetartozunk mindaddig amíg magyarul gondolkodunk, magyarul érzünk és magyarul imádkozunk. A diaszpórában összetart minket a közösségbe vetett mély hitünk és elköteleződésünk. Megtartó ereje van minden magyar szónak és reméljük, hogy a felnövekvő generációnak is érték lesz a világ legszebben zengő nyelvén megszólalni. Mert magyarnak lenni érték, akkor is, ha az anyaországtól több ezer kilométerre élünk.
Sajnos, a világméretű járvány következtében sok mindenről le kellett mondanunk. Több, előre megszervezett programunk is elmaradt, többek között persze a 100 éves évfordulóra szervezett események is. Ez az időszak megtanított minket arra, hogy hinnünk kell magunkban és egymásban is. Hogy miért fontos ez? Mert ezáltal hihetünk abban is, hogy egy láthatatlan szál összetart minket ebben a hatalmas világban, ahol "azért vagyunk, hogy valahol otthon legyünk benne." Legyen ez az otthon a magyarságunk bölcsője és adja meg ennek az otthonnak a melegét a magyarul kiejtett szó.
Az ösztöndíjas szolgálat lejártával búcsúzunk. Megszokott emberi tevékenység, hiszen valójában mindig búcsúzunk. Az évszakoktól, emberektől, újonnan megismert tájaktól és tárgyaktól. De van, ami a miénk marad. Magunkkal visszük az emlékeket, a szeretetet, a mosolyokat, a közös sikereket és azokat a perceket, amiket csak mi értünk.
A legjobban talán kedves Mentorom, Szőke Zsófia búcsúleveléből idézett részlet írja le azt, ami csak a miénk volt és marad: "
"Ki szívét osztja szét
Ő lesz a remény
Ki szívét osztja szét
Az élet csak övé
Ki szívét osztja szét
Követik merre jár
Hegyeken és tengereken túl
Értik majd szavát"
Igen, Te a szívedet megosztottad velünk -
személyesen és közösségben -
Szíved szirmaiból hullott ránk és mindannyian külön-külön a lelki naplóinkba simítva örízzük.
"Ami volt, s amiért,
Az minden a miénk..."
Jó volt - Veled! - Hamiltonban - magyarnak lenni. ÓRIÁSI ajándék volt szervezett, vidám, lelkes, türelmes, szeretetteljes ittléted köztünk és hogy testvérekké válhattunk a KCSP szolgálatod által."
Összetartozunk. Mert van, ami csak a miénk.
Hálával és köszönettel:
Balla Barbara
