A Filharmónia Magyarország 2019-ben rendezte meg először az Orgonák éjszakáját. A most már nemzetközi eseményhez kapcsolódva május 17-én az adelaide-i Cimbora Magyar Iskolában tematikus napot tartottunk. A feladatokat az orgona köré szerveztük.
Minden korosztály megismerkedett a hangszer történetével, működésével. Az óvodások orgonasimogatáson vettek részt, színeztek, az alsósok a témához kapcsolódó szövegértési feladatokat kaptak, a felsősök az orgona történetéről, működéséről hallottak. Johann Sebastian Bach D-moll toccata és fúga művét hallgattuk meg a feladatok között, híres orgonákkal ismerkedtek a tanulók, online feladatokat oldottak meg. Tanulóink alkotásait eljuttattuk Magyarországra, később oklevelekkel jutalmaztuk a rajzokat.
Legemlékezetesebb az Unley Uniting Church orgonistájának helyszíni előadása volt, nagyon örülök, hogy Puskás Péter elfogadta a felkérésemet. Péter 50 éve zenél a templomban, sajnos 30 éve már nem tud az orgonán játszani, mert azóta nem használható. Előadásában élvezetesen mutatta be a hangszer történetét, működését, a zongora és az orgona hangzásának különbségét, mutatott orgonakottákat, különböző hangszereket.
Ez a nap azért is kivételes volt, mert az iskola helyszínén kevés lehetőség adódik a szemléltetésre, ezzel az alkalommal tágítani tudtuk az oktatás kereteit: a tanteremből kilépve sikerült sok területet átfogó, szélesebb ismereteket átadni diákjainknak.

