Öltözzetek új ruhába...

/ Nagy Máté Teó /
nagy.mate.teo képe
Az ottawai magyar fiatalok ünnepi műsorral köszöntötték az édesanyákat, és a nagymamákat.
tánccserkésztestvérekovisok

Kanadában 2023. május második vasárnapján ünneplik az anyák napját, az ottawai magyar közösség azonban hagyományosan a Magyarországon megszokott időpontban, a hónap első vasárnapján tartja a műsort, ezúttal is telt ház előtt. Ez a nap érezhetően nagyon fontos a helyi magyarság számára, az anyák napjára való megszokott emlékezésen túl talán a magyarsághoz való tartozás megőrzéséért, és támogatásáért való hála is hozzáadódott az ünnep jelentéstartalmához.

Az előadásban mindenkinek jutott szerep, egyaránt részt vettek az Oskola, a néptánccsoport tagjai, a cserkészek, és a zenészek. A közös éneklést után két testvérpár közös szavalása, majd a kicsik színdarabja következett, amiben egy elveszett mesét keresett, és végül talált meg a főszereplő kislány.

A műsor egyik tetőpontja Kovács Kati "Úgy szeretném meghálálni" című szerzeményének gitáros kísérettel való előadása volt, emellett még néhány verssel, és a nagyobb cserkészek fellépésével köszöntötték a meghatódott anyukákat, nagymamákat. Zárásképpen a címben szereplő ének hangzott fel az óvodások előadásában. Senki sem maradt üres kézzel, a gyerekek előzőleg maguk készítettek ajándékot, amit a műsor végén át is adtak a meghatódott szüleiknek.

A gyerekek mind nagyon szépen felkészültek, így pedig méltóképpen ünnepelhettük a legfontosabb személyeket az életünkben, mégpedig az édesanyákat.