Nem volt egyszerű feladat összeállítani a műsort, hiszen a „közönség” nagy része részese volt a forradalomnak, átélte, megélte azt. A megemlékezés a Himnusszal kezdődött, amit Ady Endre A katonák imája című megzenésített verse követett. Majd naplórészletek következtek felváltva énekekkel és versrészletekkel.
Felcsendültek többek között Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, Kiss Dénes Velünk vagy ellenünk, valamint Zas Loránt Novemberben című műveiből részletek.
A munkatársam tolmácsolásában Márai Sándor Mennyből az angyal című versét hallgathatták meg az idősek. A műsor legmeghatóbb része ez után következett, Makray R. László két gyönyörű imáját olvastuk fel. Végül a Ha én rózsa volnék című ének zárta az eseményt.
A könnybelábadó szemek azt sugallták, hogy ezzel a rövid, fél órás műsorral méltó képen emlékeztünk meg az ’56-os forradalomról és szabadságharcról.
Makray R. László: Az elmenők imája
Uram! Bár fáj nagyon
de mégis elmegyek.
Ifjúságom itt hagyom
de viszek erdőt és hegyet,
levegőt, lelket, szabadot,
madárdalt, a föld szagát,
szót, mit mondani szabadott
és lukas zászlót, tépett glóriát.
Ha KINT összehajolunk majd
tépett lelkű árva magyarok
a visszatérés halk reménye hajt
de most még – bár fáj – kint maradok!
Makray R. László: A maradók imája
Uram! Nehéz lesz nagyon
én mégis maradok.
Túlélni majd hogyan fogom?
Ez nekem is titok.
Foggal-körömmel, szívvel,
lélekben védve őrizem
csikorduló csonttal, reménnyel
Szabadság-hívő régi-új hitem.
És harcolok csendben, el-elbukva bár
megélve sok-sok unt, gyötört napot
Szabadság nincs MÉG – és messze MÁR
de Uram, én akkor is maradok!
