Október 27-én szombaton a Redwood City-i Magyar Református Templom megtelt az ünnepi műsorra érkezőkkel. A kezdő imát követően Széles Tamás, Los Angeles-i főkonzul mondta el ünnepi beszédét, majd Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára beszélt az 1956-os forradalom eszmetörténeti hatásairól. Molnár Lehel, unitárius lelkész a forradalom erdélyi protestáns teológus és lelkész áldozatairól tartott összefoglalót. A beszédek között cserkészek szavaltak. A műsort Szíki Károly, arany érdemkeresztes színművész Szabadságvágy című irodalmi emlékezése zárta.
Az ünnepi megemlékezés keretében vehette át Nt. Németh Maurus, OSB a magyar érdemrend tisztikeresztjét, több évtizedes munkájáért, melynek célja, hogy az anyaországtól távol élő helyi magyar közösség is meg tudja tartani a magyar szellemet, nyelvet és kultúrát.
Az este a hagyományos Serlegvacsorával zárult, amit 1957. óta minden évben megtartanak, ezzel is emlékezve a forradalom hőseire. Hatvanegy évvel ezelőtt egy serleget adományoztak az Egyháznak, amit azóta is minden évben ilyenkor kitesznek, egy emlékkönyvvel együtt, amit minden résztvevő aláír.
Másnap, október 28-án, vasárnap megemlékezést tartottak a Gloria Victis szobornál, San Franciscó-ban. A koszorúzást követően, Voisin Éva, tiszteletbeli konzul köszöntötte a megemlékezőket, majd rövid műsor keretében beszédet mondott Könnyű Ernő, volt kongresszusi képviselő, idén utoljára.