A nótaestet Tőkés Enikő, a Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesületének elnöke nyitotta meg. Külön köszöntötte Pedák-Vattay Katalin tiszteletbeli konzul asszonyt, Simonffy Erikát, a kultúregyesület tiszteletbeli elnökét, a nagyobb – hetven-nyolcvan kilométernyi – távolságból érkezőket, valamint az új vendégeket: azokat, akik először vettek részt a magyar közösség rendezvényén. Megköszönte a két házigazda, Kovács Jenő és Gerczuj András munkáját, akik valóban mindent megtettek azért, hogy mindenki jól érezze magát. Tőkés Enikő ezúttal is emlékeztette a jelenlévőket a Petőfi Sándor Program megelőző programévének számukra legkiemelkedőbb eseményére, arra, hogy ez év április 30-i táncháztalálkozójuk alkalmával felkereste őket a Magyar Televízió Kárpát Expressz műsorának stábja és ország-világ előtt bemutatta magyarság- és hagyományőrző tevékenységüket (az adás itt tekinthető meg).
Az idei programévtől – az első két programévhez hasonlóan – ismét a diaszpóra magyarságát támogató Kőrösi Csoma Sándor Programhoz tartozó Ausztriában, visszatérő ösztöndíjasként most valami tőlem egészen szokatlan dologgal leptem meg a felső-ausztriai magyarokat: a kolozsvári Kriterion Kiadónál 2013-ban megjelent, Szerencsés jó estét kívánok e háznak… – Széllyes Sándor emlékezete című kötetből olvastam fel néhány vidám rigmust a „humorban gazdag székely góbétól”.
De ki is volt Széllyes Sándor?
Népdalénekes, rímfaragó és előadóművész. 1932. július 4-én született Erdélyben, Maros megyében, a Nyárád menti Mikházán. Énekesi és előadói tehetségét nemcsak ő örökölte édesapjától, öccse és unokaöccse is színészi pályára lépett. Ennek ellenére ő fiatalon erdészmérnök szeretett volna lenni, azonban hiányos románnyelv-tudása és szülei kuláknak nyilvánítása miatt álmát nem valósíthatta meg. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban érettségizett 1951-ben. Azt követően Mikházán tanítóként dolgozott, majd munkaszolgálatos lett. Katonai szolgálatának befejezése után a marosvásárhelyi konzervgyárban kapott munkát. 1956-ban felvételizett az akkor alakuló Állami Székely Népi Együttesbe, melynek 1956 és 1988 között énekese, egy ideig pedig művészeti vezetője is volt. Az együttessel sikeres turnékon vett részt és távoli vidékeken – az 1990-es években többek között Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Svédországban, az USA-ban és Kanadában is – vendégszerepelt. Előadásaiban egyedi módon vitte színpadra a szülőföldjéről hozott Nyárád menti székely humort, a furfangos észjárást, melyet előadásaiban a tánccal és az énekkel ötvözött. Utánozhatatlan előadói stílusával adta elő a helyi körülményekhez igazított tréfás vőfélyrigmusokat, melyek világszerte ismertté tették. Felejthetetlen fellépéseiért a „Székelyföld legnagyobb nevettetője” több elismerésben is részesült: megkapta a Rákóczi-díjat, a kanadai Orbán Balázs Egyesület és a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes emléklapját. 2006. január 15-én hunyt el Marosvásárhelyen, január 19-én a mikházi temetőben helyezték örök nyugalomra. 2011-ben, a szülőfalujában évente megrendezett Csűrszínházi Napok alkalmával a tiszteletére emlékszobát avattak. A helyiségben személyes tárgyai, fényképek, oklevelek, újságcikkek és egy a hazai és külföldi turnékat, mókás idézeteit felelevenítő óriásposzter, illetve egy egész alakos fénykép kapott helyet. Az emlékszobában Széllyes Sándor dalai hallhatóak. 2012-ben a Csűrszínházi Napok felvette az előadóművész nevét, majd 2013-ban népdalvetélkedőt neveztek el róla (vö.: Kriza János Néprajzi Társaság).
Forrás: www.youtube.com
A „humorban gazdag székely góbéként”, illetve „Székelyföld legnagyobb nevettetőjeként” emlegetett Széllyes Sándort Tófalvi Zoltán „a legnagyobb székely tréfamesternek” nevezi és a Kriterion Kiadó könyvének fülszövegében így ír róla, illetve hozzá:
„A Te szavadra, versfüzérré nemesedett rigmusaidra, sajátos népdaléneklésedre valóban összegyűlt a világ… Egymagad felértél egy együttessel! Olyan csodálatos hangulatot tudtál teremteni, hogy egyből elpárolgott minden bánat, keserűség, gyötrő kétségbeesés. Az immár legendás, már csak az idősebbek emlékezetében és tudatában élő Állami Székely Népi Együttesnek egyik nagy titka a Te színes, szivárványos egyéniséged volt. A közönséget csak Te tudtad ráhangolni a felejthetetlen előadásokra. Az 1990 után alakult együtteseknek – bármennyire hitelesen, a Kányádi Sándor megénekelte »mozdulat-országot« is átörökítve ropják töredékeikben is páratlanul gazdag táncainkat, éneklik legszebb népdalainkat, balladáinkat – nincs egy Széllyes Sándoruk, aki vibrál, sziporkázik a színpadon s a közönség elé varázsolja évszázadok és évezredek jellegzetesen magyar szellemi örökségét! Művész voltál, drága Sándor! A szónak, a lélektől lélekig áramló emberi beszédnek nagymestere. Úgy ismerted a székely és magyar néplélek titkát, mint senki más. Ott most fönn az egyre népesebb égi Székely Népi Együttesben átélitek a közel 5000 előadás, az Ázsia. Amerika és Ausztrália földjén megtett nagy utak minden élményét. Amit székely népedtől kaptál, azt ezerszeresen visszaadtad! A hangodat, a rigmusaidat, a táncaid emlékét mindenhol megőrzik, ahol megfordultál, és ahol magyarok élnek. Ringasson szelíden, mint az álom, Mikháza különös, művészetet termő földje…”
Akik hallhattuk és láthattuk Széllyes Sándort a színpadon, jól emlékszünk hangulatos beköszöntőire – „Szerencsés jó estét kívánunk e háznak, / Ennek a városnak s minden lakójának! / Maguknak, akik most a teremben vannak, / No meg azoknak is, kik otthon maradtak! / A Maros völgyéről, Küküllők mentéről, / Nyárádnak partjáról, Bekecs tetejéről, / Nótaszóval jöttünk, tánccal, muzsikával, / S régi szokás szerint sok jókívánsággal. / [...] Úgyhogy sokat most már nem is magyarázunk, / Elkezdjük a műsort, egy percet se várunk. / Csekély kívánságunk csupán annyi lenne, / Hogy amit itt látnak, kedvük teljék benne. / Nem fékezzük tovább táncos, nótás kedvünk, / A három menyecske készen is van, kezdünk! / S ezzel mi megyünk is, ha nem haragusznak, / Jó mulatást tehát kedves mindnyájuknak!” S nem feledjük a Modern fejet csináltatok, az Apám házassága, a Modern tánc, székely tánc, a Történelem székely módra és számos más ízes-rímes történetét sem, amelyek valahányszor igen nagy derűt keltettek a kultúrotthonokban és a színháztermekben. Nos, ezekből elevenítettünk fel néhányat a linzi nótaesten, miközben mindenkinek a kedvenc nótáját is eldaloltuk közösen.
„Jó volt együtt énekelni, új versszakokat tanulni egymástól, új arcokat köszönteni, együtt koccintgatni s a batyuban hozott finomságokat megkóstolni” – értékelte a rendezvényt Tőkés Enikő, a résztvevők pedig igen hálásak voltak a szervezőknek, meg is jegyezték, hogy gyakrabban is eljönnének hasonló estekre.
Minden jel arra vall, lesz erre még lehetőségük!
(Rendezvényfotók: Tőkés Enikő / Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesülete / Varga Gabriella)
