A csordultig megtelt házban a megemlékezés az elnök, Dobell Adrienn ünnepi megnyitójával kezdődött, majd Halász János országgyűlési képviselő tartott rövid beszédet. A Sztálin bajusztól az új Kánaánig című dokumentumfilm megtekintése utána a film főszereplője, Papp László egészítette ki a látott filmet néhány gondolattal, illetve mesélt forradalmi tapasztalatairól.
Ezután a közönségből a bátrabb jelentkezők is kiálltak, így megtudhattuk: milyen volt a hömpölygő tömeg október 23-án, miként hullámozott úgy át a Szabadság hídon, mint a Duna hullámzott alatta, milyen volt részese lenni ennek a tömegnek, először félni, hogy ebből baj lesz, majd egyre bátrabbnak és büszkébbnek lenni, hogy valami nagy dolog részese lehet az ember, vagy hogy tudatlan egyetemistaként Veszprémben, mint a Forradalmi Bizottság futára, mit jelentett átmenni az ÁVH embereihez elkérni a térképeket, és mit jelentett, mikor a veszprémi ÁVH vezetője a pesti események híreitől megriadva kérdés nélkül átnyújtotta a puskáját ennek a gyanútlan futárnak. Az elbeszélések alapján kicsit beleláthattunk abba is, milyen lehetett elveszteni egy barátot a Fehérvári úton, mert a tömegbe lőttek a szovjetek, vagy hogy milyen érzés lehetett, mikor a Vöröskereszt buszán utazva puskacső szorult a torokhoz, hisz így kérdeztek a szovjet katonák az úti célról. Az egyik felszólaló által végig követhettük a forradalom 16 pontjának a megírását, de azt is megérthettük, micsoda csalódás volt, mikor végre Nagy Imre kiállt az összegyűlt tömeg elé, viszont úgy kezdte a beszédét, hogy "Elvtársak!". "No more elvtárs, no more elvtárs" - mondta csalódottan az emléket felidéző úr.
A tapasztalatok elmesélése, megvitatása tovább folytatódott egy kellemes vacsora elfogyasztása közben, most már kinn, a mindig napsütéses San Diego-i melegben, a Magyar Ház teraszán.