Népviseletből cserkész egyenruhába

HAMILTON – AHOL A CSERKÉSZET ÉS A NÉPTÁNC EGYBEFORR

/ Rideg Timea Bettina /
rideg.timea.bettina képe
A hamiltoni táncos kicsik és nagyok legnagyobb fellépési lehetősége a minden évben megrendezett cserkész bál, ahol meg tudják mutatni mit is tanultak egész évben a táncpróbákon. Elsőre ez a kettő így nem tűnik összefüggő dolognak. Néptáncosok legnagyobb fellépése a cserkész bál? Igen!
A kezdő felnőtt tánccsoport előadásaTáncok VajdaszentiványrólMagyarbődi karikázóA Gyermek csoport

Hamiltonban a néptánc a cserkészeten belül indult el 70-80 évvel ezelőtt, és azóta is csak névlegesen vált külön, amikor megalakult a Rozmaring Néptáncegyüttes . Az együttes jelenlegi tagjai szinte kivétel nélkül a cserkészet tagjai is. Az év során több külön programja van a táncegyüttesnek és a cserkészetnek is, de a minden évben megrendezett cserkész bál, az említett helyzet miatt, egyszerre mindkét szervezetnek a legfontosabb eseménye az évben. A bál fő műsor programját a néptánccsoport produkciói töltik ki. Idén ez a műsor május 4.-én rendeztük és rendkívül jól sikerült, a táncegyüttes összes csoportja bemutathatta az év során tanult táncokat és koreográfiákat.

A műsorban láthatta  a közönség a Rozmaring Néptáncegyüttes apraját és nagyját. A legkisebbek népi játékokat, énekeket és egyszerű polgári táncokat mutattak be, míg a hamiltoni lelkes fiatalok csoportja „Táncok Vajdaszentiványról” című koreográfiáját mutatta be. Az ifjúsági csoport leány tagjai emellett egy külön műsorszámot is bemutattak, egy magyarbődi karikázót „Ha te elmégy rózsám…” címmel. A műsort színesítette egy magyarbődi páros tánc előadás, melyben az együttes vezetőit, Pálfy Zsoltot és feleségét Nadj-Palfy Lilliant, valamint a táncegyüttes ez évi ösztöndíjas oktatóit, Rideg Tímea Bettinát és Balog Dávid Attilát, láthatta a közönség. Ők készítették fel a táncegyüttes tagjait és készítették el a koreográfiákat a tánccsoport számára. Az est során a Rozmaring legújabb csapata, a kezdő felnőtt csoport is megmutatkozott, viszont nem a műsor részeként, hanem meglepetésszerűen a vacsora után, amikor a gyanútlan vendégek már azt hitték, hogy ennyi volt a gyönyörű  népviseletekből és a hangulatos néptáncból. Mivel ez a felnőtt csoport novemberben jött létre, így a tagok nagy részének ez az alkalom volt élete első táncos fellépése. A csapat olyan elképesztő energiával és jó hangulattal adta elő a felcsíki táncokból készült koreográfiát, hogy vendégek közül többen megpróbálkoztak beállni a koreográfia körtánc részletébe. Szerencsére a kirobbanó energia nem csak a felnőtt, hanem az össze többi csoportról elmondható volt az est folyamán. A Rozmaring Néptáncegyüttes kitett magáért.

A műsor felkonferálását és a cserkész bál díszvendégeinek köszöntését Tifán Sárának köszönhettük, aki szintén a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasaként segíti és rendkívüli energiákkal árasztja el a hamiltoni cserkész közösséget. Sára a cserkész teendők mellett, követve a hamiltoniak példáját, csatlakozott a tánccsoporthoz is, így a műsor felkonferálása után a felnőtt csoport tagjaként részt vett az előadásban. Ahogy előbb már utaltam rá, a műsor után egy kiadós vacsora következett melyet Bozsik József, becenevén Dodi és lelkes társainak köszönhetett a vendégsereg.  Minden fogás külön is dicséretet érdemel, de én most a desszertet emelném ki, melynek tetejét csokoládéból kiöntött cserkészliliom díszítette. A vacsora és a meglepetés előadás után pedig a Szinkron zenekar biztosította az aláfestő zenét a résztvevők hangulatához és a tánchoz.

Elképesztő volt látni, hogy mindez a  közösség erejével valósult meg. A bál napján a felnőtt csoport tagjai már egész nap segédkeztek az előkészületekben, többek között a vacsora elkészítésében is. Majd amikor a táncoktatók megérkeztek, az említett csapat részt vett a színpadbejáráson és a műsor előtti utolsó főpróbán, hogy aztán siessenek vissza a konyhára, a tombolakosarakhoz, vagy épp, ahol szükség volt a segítségre és mindezek után amikor eljött az ő idejük, felvették a felcsíki népviseletet, hogy megmutassák tánctudásukat. Mindeközben a tánccsoport ifjúsági tagjai a gyönyörű előadás után rohantak átcserélni a népviseletet a cserkész egyenruhára, hiszen a vacsora felszolgálása ezen az estén az ő feladatuk volt. Ezek után pedig mindenki felöltötte az elegáns estélyi öltözetét és hajnalig tartó mulatság következett.