Néptáncos ősz Brüsszelben

/ Pál Zsuzsánna /
pal.zsuzsanna képe
Igazán gazdag októbernek örvendezhetnek a brüsszeli magyarok, hiszen az egyre tarkább falevelek mellett három fontos néptáncos megmozdulás is bearanyozta az őszi hétköznapokat.
GyermektáncházKézművességFelnőtt táncházGyermeknéptánc Demeter Pannival

Október elején hiánypótló jelleggel indult kezdő felnőtt néptáncoktatás Brüsszelben, amelyet a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasa, Pál Zsuzsánna álmodott meg. A tánctanárok és a megfelelő terem keresése volt az első leküzdendő akadály, ebben Zsuzsánna a Brüsszelben élő Robinek Ferenc segítségét kérte, aki tapasztalt táncos létére már maga is fontolgatta egy kezdő csoport elindítását. Női tanárként Máté Borbála, Geel-ben élő, sokéves tapasztalattal rendelkező táncos jelentkezett. A tanár mellett a terem kérdése is megoldódott, hiszen a próbákat kezdetben Ferenc tágas lakásán tartják, majd a csoport növekedésével egy nagyobb terem bérlése is tervben van. A vidám, családias hangulatú próbák keddenként zajlanak, és egyre gyarapodik a jelentkezők száma. A szervezők célja, hogy a legnépszerűbb táncrendek segítségével a táncosok azon alapvető készségeit fejlesszék ki, amelyek képessé és bátorrá teszik őket a táncházak forgatagában való eligazodásra.

Míg a kedd a felnőtteké, addig szerdánként a gyerekeken a figyelem, hiszen idén már negyedjére indította el Így tedd rá! gyermek néptánc foglalkozását Demeter Panni, erdélyi származású oboás, aki maga is gyermekkora óta néptáncol és énekel, valamint több mint 10 éve tanít táncolni és énekelni gyermekeket és felnőtteket egyaránt. A foglalkozások megtartásában már harmadik éve segíti őt a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasa. A gyermekek a Kárpát-medence különböző tájegységeinek népi gyermekjátékait, táncait és népdalait sajátíthatják el két korcsoportban, az aprók 3,5 évtől 6 éves korig, a nagyobbak 7 évtől 10 éves korig. Az idei évnyitón rekordot döntött a jelentkezők száma mindkét csoportban, így összesen közel 40 gyereket fog Panni megmozgatni a 2019-20-as tanévben.

Végül, de nem utolsósorban október 12-én fergeteges Szüreti Mulatsággal indította el új évadát a Carpathia egyesület. Az iskolakezdés lendületével töltötték meg a családok a gyermektáncházat, vidám, futkorászó gyermekhad lepte el délután 5 órakor a kézműves asztalokat, ahol kosárfonást, horgolást tanulhattak, valamint kreatív, mókás, vagy éppen rémisztő termésbábokat, gesztenye-gusztikákat készíthettek az apróságok. Profi lazasággal bűvölte el és táncoltatta meg a gyermekeket Kiss Zsolt Magyarországról, amelyre a talpalávalót a szintén hazai Bekecs Zenekar húzta. Az este beálltával fokozatosan kicserélődött a vendégsereg, a kisgyermekes családokat felváltották a fiatal felnőttek, és kezdetét vette a moldvai táncház, majd a felnőttek tánca, kezdő táncoktatással. A rendek sora palatkaival indult, majd kalotaszegi és somogyi ritmusokat tanulhattak a kitartó táncosok. Mint mindig, most is önkéntesek egész sora dolgozott odaadóan a táncház megvalósulásáért, köztük Ratkovics Petra és Pál Zsuzsánna Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasok is. A következő táncház december 14-én lesz, amire ismét nagy szeretettel vár a Carpathia egyesület mindenkit.